Lebloggoltam

Nem vagyok útleíró, és sajnos egy rövid Balti országokon való átloholásnak voltam csak tanúja és élvezője. Elkísértem valakit, akinek üzleti útja volt ez, én, pedig mint csendes szemlélő, és napközben magányos városnéző voltam ennek az útnak résztvevője. Hogy hosszú autózással eljussunk fel a Balti országokba, átautóztunk Besztercebányán, és megszálltunk Varsóban.

Besztercebánya felé ez a csodás látvány fogadott bennünket az út egy részében.

Az első állomás tehát Besztercebánya volt, mellette vitt el az utunk, nem lehetett kihagyni.

Keveset tudok róla, szinte csak átutazóban voltunk ott épp, hogy megálltunk. Beszterce ostroma. Mikszáth regénye jutott eszembe, olvastam valamikor nagyon régen, irodalomkedvelő, olvasott nagyapám adta a kezembe, de most ez sem segített. Semmi sem jutott eszembe róla. Aztán a két ott töltött rövid óra idején kezet ráztunk, és letegeződtünk.

Itt is, mint bárhol a világban a főtér, a meghatározó. Mi jellemzi ezt a kisvárost? Német telepesek, a középkorban az arany-, ezüst- és rézbányászat, az Óratorony, mely úgy hajlik, akár pisai rokona. Ennek itt, már 68 cm a dőlése. 1552-ben őrtoronynak eredetileg tűzfigyelésre és riasztásra építették. Fényűző gótikus, reneszánsz és barokk paloták, templomok, melyeket egykor a bányászatból meggazdagodott elődök építettek hirdetve jó sorsukat.

Aztán valami fogalmam sincs milyen repülőt látunk az út mellett kiállítva, megnézzük, fotózás veszettül. Láthatóan városi látványosság, a gyerekek izgatottan ólálkodnak körülötte, na meg én! Előtte a táblán a műszaki és egyéb adatok, én aláállok, és nem vagyok boldog, mert egyáltalán nem kellemes a szárnyainak ölelő karjaiban dekkolni.

Besztercebánya nagyon kevés időt kapott tőlünk, épp csak átsuhantunk, körbeszaglásztuk a Főteret, mint az ebek és már indultunk is Varsó felé. Hosszú út állt előttünk, majd talán máskor újra itt, de most néhány életérzés ebből a "habostorta" városból.

Ez már Varsó!

Azt út elején vagyunk még, a felfelé tartó Balti úton, és elsőként jött Varsó, szinte végig esőben. Varsó, a szó szerint újjáépített város. A korabeli írások alapján a 13. században alapították. A II. világháborúban a 90%-a elpusztult, de régi festmények, fényképek és tervrajzok alapján rekonstruálták az épületeket és szinte teljes egészében újjáépítették. Kész csoda! Minden értelemben! 1980 óta az Unesco világörökségének a része. Óvárosa lélegzetelállítóan szép.

Az idő ramaty, vagy esik, vagy majdnem. A Piactér az óváros legszebb része, valaha Varsó főtere volt. A II. világháború ezt sem kímélte, nagy része megsemmisült, így a közepén valaha állt városháza is. Varsó védelmezője és jelképe a hableány (a sellő) szobra is itt látható.

A Királyi Palota, az Óvárosban, a város főterén áll, már a XV. század óta, illetve ez így nem teljesen igaz. A II. világháborúban teljesen elpusztult, 1971 és 84 között ezt is újjá építették.

Varsóban is van Barbakan, amely lényegében egy a főkapu védelmére szolgált, de különálló kis várként is funkcionált. A középkorban számtalan helyen építettek ilyet, így Krakkóban, de Magyarországon is, például Siklóson, Nagyvázsonyban is.

Varsó az újjászületés jelképe is lehetne. Hiszen az itt történt őrült pusztítás, - ami embert, épületet, teret, senkit és semmit nem kímélt- nyomait talán mind a mai napig szisztematikusan hozzák helyre, építik újra.

A háború… itt minden sarkon visszaköszön… efféle üdvözlésnek nem örül az ember. Első nap a kihagyhatatlan II. világháború emlékmúzeum, az országot sújtó történelem kézzelfogható emlékhelye. Hitelesen, megrázó! Előtte hosszú sor áll a kitartóan rázendítő esőben is, és a sor akkor sem kisebb, amikor mi már kifelé megyünk. 

Ez a kép jelképezi tán a világ összes háborúját. A halál eszköze és az imák címzettje. Mindkét oldalon mormolja valaki egy szerettéért az imát, miközben  csattogtak a fegyverek. Őrület az egész!

Nekem azonban sokkal megrázóbb volt, az a vonaltenger, amely mutatta a régi gettó határait, vagy az a ház, amely szinte ordított, és üvöltött hang nélkül!  A romos régi épület homlokzatán a felnagyított képeken talán éppen a lakóinak, vagy bármely más hasonló varsói épület lakóinak képei.

Újra az iszonyat, és a félelemmel elegy kíváncsiság. A kapualjban a fém kaputámasz. Szinte még éreztem az illatokat, hallottam a hangokat, ez a ház szinte sírnivalóan él.

Odébb pár sarokkal megrendültem mászkáltam egy láthatóan régi, romjaiban is fenséges épület előtt. Olyan volt, mintha a II. világháborúba csöppentem volna. Ez volt a Reduta Bank épülete, talán az egyetlen, ami még eredeti állapotában áll mementóként Varsó belvárosában, golyóütötte falaival.

Többször tervezték az újjáépítését, de erre mind máig nem került sor.Talán nem is baj! Hiszen így megsimítva falait, az ujjainkban érezhetjük mindazt, ami a háború előtt, valaha szép volt ebben a városban. Igaz a sok szenvedés, és jajkiáltás is árad a falaiból.

Én, aki a falak, a házak, a kövek bűvöletében élek bármikor, ha régi várat, templomot, kastélyt látok, most egy másfajta bűvöletbe kerültem.

Varsó a szabadság városa is.

Varsó két különböző és egymással nem összekeverendő II. világháborús felkelésről híres. Sajnos! Ez itt újra a Gettó fala, és ahogy mögötte a láthatóan majd építkezési területként, vagy talán csak elhagyott területként létező helyen, elmondhatatlan érzés lett úrrá rajtam.

Ha itt állsz, vagy lépkedsz, szinte érzed mások, valaha itt álló, járkáló, félelemmel létező emberek fájdalmát. Borzasztó.

Az első a varsói gettófelkelés 1943-ban, 29 napon át tartott, és mindössze néhányszáz felkelő harcolt a sokszoros túlerővel, az alábbi jelszóval: "nem az életünket, hanem a méltóságunkat akarjuk megmenteni".

Ez volt Európa legnagyobb gettója, melyet 1940-ben hoztak létre, 307 hektáros területen, amelyet három méter magas fallal, rajta egy méteres szögesdróttal vettek körül, és félmillió embert zsúfoltak ide.

A másik, a varsói felkelés 1944. augusztus 1. – október 2. között, a főváros felszabadításáért, a lengyel függetlenségért zajlott. Azonban magukra hagyta őket a szinte a kapuban álló szovjet hadsereg, így megadásra kényszerültek. A németek az egész várost kiürítették, közel 550 ezer embert átmeneti táborba internáltak, 150 ezret pedig németországi kényszermunkára vagy koncentrációs táborokba hurcoltak. Ezután módszeresen felrobbantották a városban épen maradt összes, még álló házat. Hitler tudomást szerezve felkelés kitöréséről, parancsot adott Varsó földdel egyenlővé tételére és a lakosság teljes kiirtására. Ez volt az elrettentő példa.

Fura ellentételként, illetve a túlélés ma is élő jelképeként, nem messze az Elnöki Palotától, ünnep lévén vidám kavalkád, nemzetiségi tánc… a helyiek nevetve csatlakoznak…. valami összetartás, vidámság, ami fura nekem ebben a két napba tömörített nehéz történelemben…

Nem számított eső, rossz idő, a város közepén a legnagyobb egyetértésben és boldogan állt be öreg és fiatal a táncosok közé. Fantasztikus volt látni.

Különféle érzések kavarognak bennem a látottak után.

Még néhány kép, még néhány élmény, még néhány élő és kőfigura aztán vissza a hotelbe, mert holnap már észak felé kellett indulnunk. Várt a Baltikum!

Viszlát Varsó, remélem lesz még egymáshoz szerencsénk!