Lebloggoltam

Ami "meg van írva...", azt én megírom...

MIT NEKEM A FOCI!!! Springer és a Fradi!! Van a Mensáros és a Springer név között összefüggés?

1a.jpg

Hopp, mi kerül elő egy könyvszekrényből, a tavaszi porolgatás idején! Jó, eddig is tudtam, hogy van ez kis füzet, sok más könyv mellett őrizgetjük ezt is, amelyet nagyszüleim hagyatékából mentettem át a lelkes utókornak, azaz magamnak és a gyerekemnek. 

EZ ITT A FRADI 1934-35-ÖS ÉVKÖNYVE. 


Ebben a két évben apám 5 illetve 6 éves, talán már általános iskolás, nagyszüleim dolgoznak, mint a güzü, és a Visegrádi utcai bolt egyre jobban megy. 


Nagyapám lelkes focirajongó, szívfájdalma, hogy apám néhány év múlva atletizálni kezd és nem a labdát rúgja. Valami halvány emlék ma már, időnként emlegették, hogy nagyapám többször kísérte külföldi útjaira is kedvenc csapatát. Erről mesél az egyik olasz túrán vásárolt, legalább 70 éves Romulus és Remus szobor. 

Mindhiába az apja unszolása, az én apám inkább éveken át futja a köröket a Margit szigeten és más pályákon. Elsősorban gátfut, ami a leggyilkosabb futásnem. Azonban "itt sem rúg labdába", ahogyan szeretné, mert kötött izmai, és sérülései miatt abbahagyja sok év után.

Igaz ő is Fradi tag, de mégis egy másik színben és más néven "futó" egyesületben. Ugyanis 1951-ben a csapat nevét Kinizsire, a klub színét pedig piros-fehérre változtatták. Csak öt év után, 1956 őszén kapta vissza eredeti nevét és klubszíneit az egyesület. 

2.jpg

Hanem a foci! Az apunak is megmaradt. Gyerekkorom foci közvetítéseire úgy emlékszem, hogy apu hever, ül, vagy fel alá járkál, és közben felüvölt egy-egy „helyzet”-nél, vagy gólnál. Közben a kis néprádión, a Sokolon vele üvölt Szepesi, a TV pedig lehalkítva. 

De pattanjunk vissza erre a könyvre. Az 1930-as években négy bajnoki címet és két kupagyőzelmet szerzett a Ferencváros.
1935-ben a könyv tanúsága szerint a labdarúgó szakosztály elnöki tiszte: betöltetlen. Hogy miért? Ki tudja! Dr. Springer Ferenc, az alelnökök között szerepel.

8b.jpg
1899-ben a klub alakulásakor az FTC első elnöke volt idősebb Springer Ferenc ügyvéd, ő azonban 1920-ban meghalt. Talán az ifjabb Springerről van itt szó? Vagy az idősebb tiszteletbeli alelnök mindvégig? Most eszembe jut, a Fiumei úti sírkertben a sírja, közvetlenül a Karinthy családé mellett, kissé távolabb Faludy. Micsoda diskurzus lehet ott éjjel!

Van itt egy név azonban, ami még az én emlékeimben is valahol felrémlik, a háznagyok között ott van Putnoki Jenő.

Az ügyészek (?) sorban pedig dr. Mensáros Zoltán. Mensáros László egyik kedves színészem volt, talán valami rokonság?
Idősebb Mensáros Zoltán a színész édesapja volt (1892-1946) és édesanyja pedig, egy, a témában ismerős vezetéknévvel Springer Piroska (1899-1963), így Mensáros László színész anyai nagyapja volt dr. Springer Ferenc az FTC alapító elnöke.

Vagy itt van a sorok között „Gyurka”, - ahogyan az egyik oldalon emlegetik - azaz dr. Sárosi György, aki a Ferencváros csatára és középfedezete, 1931-1943 között, 61 mérkőzésen volt válogatott és 42 gólt lőtt.

 

6.jpg

 

6a.jpg

No és a hirdetések! Hajfestés 3 pengő, ondolálás 6.
Vagy Dörner László tenisz szaküzlet és javítóműhelye a Fő „ucca” 51-ben.

1.jpg

Vagy Macher, aki sífelszerelésben, és teniszhúrozásban volt nagy macher a „Váci uccában”!! (Bocs!)

7.jpg

Az egyik szövegben: Az 1935-36-os bajnoki évadban, Budapest bajnokságában, holtversenyben a BESZKÁRT - Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság, BSZKRT, melyet a köznyelvben leginkább „Beszkárt”-ként emlegették. - csapatával III. helyezett lett a Fradi.

Ezt, hogy Beszkárt – a mai BKV - nagyanyámtól hallottam, aki a hetvenes években a „régi éra” szerint fogalmazott. Azaz Vilmos Császár út, Párisi áruház, Kulcskirály, Andrássy út, Aréna út, Podmaniczky báró (következetesen PoDNAmiczky bárónak nevezve, jó vevőjük volt állítólag), Oktogon, „A Kátay”, Orczy út. Milyen vicces, hogy egy történelmi fordulattal ma már szinte mind mindennapi életünk része újra.

Bár nem vagyok focirajongó, mégis megsimogatom ezt a kissé össze-visszaragasztgatott füzetkét, és visszateszem a könyvszekrénybe. Megy vissza a többi közé.

Őrizgetjük őket tovább! Hiszen mindegyikük "mesél" 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lebloggoltam-hedisegek.blog.hu/api/trackback/id/tr4514744635
Nincsenek hozzászólások.

Lebloggoltam

Szeretek írni. Mások festenek, zenélnek, táncolnak, énekelnek, ki miben keresi a kifejezésmódját. Az enyém ez itt! Néha romtalanítok, keresem a régi dolgokban rejlő összefüggéseket, néha új eseményeket igyekszem megérteni. Történetek, művészek élettörténetei, írások erről-arról, bármi, amiről azt gondolom, másokat is szórakoztat. Hogy jól gondolom-e? Majd kiderül! Megjelent könyveimről is itt lehet olvasni, sőt beleolvasni, vagy belehallgatni. Menüpontokba rendeztem. Olyan, akár egy nagy ház, szobákkal. Nyiss be egy ajtón, lépj be! Hozzak teát?     https://www.facebook.com/lebloggoltam/

Címkék

1956 (2) 1956 forradalom (1) ady (1) ajándék (1) álom (1) amatőr színtársulat (1) Amerika (3) amerikai (2) anya (1) anyaság (1) árpádkor (1) árvíz (2) ausztrál (21) ausztrálfeleségféleség (1) ausztrália (25) ausztrál feleség-féleség (1) aztán lehet sydney (4) baba (1) babits mihály (1) balatinszemes (1) balaton (1) baltikum (1) barátnő (1) barátság (1) barbara streisand (2) barbra streisand (2) beach (1) bergmann (1) Besztercebánya (1) bevándorló 1956 (1) bézs (1) bézsrádió (1) bicikli (1) boldogság (1) boldogság hormon (1) bringa (1) bringázás (1) budakalász (5) cafécrema (1) cikk (1) cipő (2) cipővásárlás (2) copacabana (1) csinszka (1) csoki (1) csoki evés (1) datolyaszilva (1) dior (1) disszidál (1) divat (2) duna (5) dunaiárvíz (1) dunakalász (1) dunapart (4) duna part (2) e-book (5) ebihal (1) édesség (1) éghajlat (1) egypercesek (1) életrajz (1) elliott gould (1) elmúlás (1) előadás (1) énekesnő (1) eörsi istván (1) észtország (1) evés (1) ezadivat (1) fabulon (1) fehér klára (1) féltékenység (1) ferencváros (1) festészet (1) festmény (1) film (4) filmszínész (1) filmszínésznő (1) fiuemei úti temető (1) fiumei úti pantheon (1) fiumei úti temető (1) foci (1) football (1) forradalom (1) forróság (1) fradi (1) fred astair (1) funny girl (1) gábor miklós (1) gettó (1) gödöllő (1) gödöllői kastély (1) gombóc artúr (1) gyerekkor (2) gyermek (1) halasy olivér (1) hatvanas évek (2) házasság (1) hetvenes évek (3) hóeke (1) Hollywood (3) huszti (1) huszti péter (1) irányóperencia (3) irány óperencia (7) író (3) írónő (1) Jackie (1) Jacqueline Bouvier (1) ják (1) józsef attila (1) judik etel (1) kamaszkor (1) kapcsolatok (7) karinthy (2) karinthy Ferenc (2) karinthy gábor (1) karinty frigyes (1) katibaba (1) Kennedy (1) kerékpározás (1) khaki (1) kiállítás (1) kirándulás (1) kispest (2) klímaváltozás (1) klubrádió (1) költészet (4) költő (5) kondorfa (1) könyv (26) könyvbemutató (8) könyveim (6) könyvek (10) könyvtár (2) körmend (1) korzáti erzsébet (1) kovács hédi (8) köynv (1) kunzsuzsa (1) kutya (1) lapos sarkú cipő (1) latinovits (1) leányfalu (1) lengyel (1) lengyel ország (1) lettek (1) lettország (1) lightning ridge (1) lili palmer (1) litvánis (1) liuppa (1) liv ullmann (1) liv ulmann (1) lupa (7) luppa (5) magas sarkú cipő (1) magyarföld (1) magyar élet (9) Marilyn Monroe (1) médi (1) média (3) Média (10) média és könyvbemutatók (2) Megjelent írások (12) meleg (1) mensáros (1) menyét (1) mikes klára (1) mikes lajos (1) mindeféle (14) mindenféle (37) Mindenféle (49) Monroe (1) Mrs. Simpson (1) műsor (1) nagy lajos (1) nézz bele (3) (5) női történetek (8) nők (5) nosztalgia (1) nyár (4) nyugat (2) óceán (1) október23 (1) Olvastad (12) olvastad? (4) Olvastad? (1) omar sharif (1) Onassis (1) onlinerádió (1) opál (1) opálbányász (1) Örkény (1) őrség (5) osztálytárs (1) öszterreicher (1) piros ildikó (1) piskóta tallér (1) ponds (1) puskás (1) rádió (1) rádióműsor (1) rátóti zoltán (1) redford (2) regény (1) rendező (1) rex harrison (1) riga (1) robert redford (2) ruttkai éva (1) sebestyén márta (1) (1) sielés (1) springer (1) streisand (2) svéd (1) sydney (1) Szabó Lőrinc (1) szabó lőrinc (1) szemes (1) szerelem (19) szeretet (1) színész (5) színésznő (8) színház (5) szőnyi ház (1) szőnyi zsuzsa (1) sztepp (1) tallin (1) tánc (1) táncos (1) társulat (1) téli balaton (1) templom (1) tenger (1) torna (1) török utcai könyvtár (1) trabant (1) triznya kocsma (1) üllőiútikönyvtár (1) utazás (11) Utazni jó! (6) váradi hédi (1) varsó (1) vasárnap reggel (1) vedd (2) vedd meg (3) végtelen utazás (1) velemér (1) veres pálné utca (1) vers (3) versek (3) vesr (1) VIII. Edward (1) világháború (1) vilnius (1) vizilabda (1) wekerle (1) zebegény (1) zelk zoltán (1) zila kávéház (1) zsámbék (1) zsiga kutya (1) zsuguli (1) Címkefelhő

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása