Lebloggoltam

Lám, lám, ügyfélszolgálatos lettem. Persze szigorúan civil alapon. Hogy miért? Persze, tudom, mit jövök itt a tatárjárás kori sztorijaimmal! De ha én egy ilyen visszarémlő rémnő vagyok!

Eszembe jutott a minap a régi Baszmannaja utca… úgy értem csehovi értelemben – Három nővér – vagyis az én Nagymező utcám.
Boldog békeidőkben, amikor még Bem apó száguldott végig a valaha volt Vilmos császár úton – „a Bajcsy” - egészen a „Népközt”-ig – Andrássy illetve Sugár út – akkor én a 41-es számú házban időnként konfliktusba keveredtem Pista bácsival.
Nevezett a nejével, Ilonka nénivel voltak a házmesterek. 

A lépcsőfeljáró mellett volt a lakásuk, talán 30 négyzetméter, nem túl napos, de rendezett, csipkefüggönyös, csipketerítős kis lakás. Házmester. Micsoda fogalom ez már! Például ő volt az, aki a harmadikról végig lefelé araszolva egy óriási kukásvalamivel, begyűjtötte a vödrökben kitett szemetet. Azaz kiraktuk a vödröt, és Pista bácsi adott időpontban begyűjtötte annak tartalmát, majd lecígölte a földszintre és gondolom kihelyezte a kapu elé.

Ő volt a ház rettentő őre, és felvigyázója. Egyébként pedig Ilonka nénivel együtt felmászott, lemosott, kisöpört, besöpört, lesöpört. A házunk tiszta volt és rendezett.

A konfliktusunk egyik forrása az volt, hogy a suliból hazafelé menet, örök ellenségemmel Nagy Gabival villogó szemekkel kísért sípcsontrúgásokat mértünk egymás kajla és pipaszár lábára, a mi kapualjunkban. Ha már próbálta valaki tudja, ha még nem már ne is próbálja! Rohadtul fáj, ha egy másik keménytalpú cipős láb sípcsonton rúg. Hogy mi miért nem csíptük egymást Nagy Gabival örök rejtély marad, de tény heves odamondogatás is kísérte a rugdosást. Nem vagyok rá büszke, de mondjuk havi két-három alkalommal egészen biztos műsoroztunk a kapualjban. Nagy Gabi lány volt egyébként a félreértések elkerülése végett.

A helyzet az, hogy télen nagyobb szigorra és megrovásra számíthattunk, mert a mindig tiszta kapualjba ki-és beloholva a szokásosnál is több koszos hólevet hordtunk be. Akkor aztán jött Pista bácsi, mögötte a kezét tördelő Ilonka nénivel, akihez egyébként pofátlanul bejártam sütit enni.

Vera barátnőmmel, akivel a balkonunk alatt álldogálva vitattuk meg, hogy szerintünk, hogy születik a gyerek, szóval vele még faramucibb marhaságokat eszeltünk ki. Például heteken át dobáltuk az első emeleti balkonról papírgalacsinokkal az alattunk elmenőket. Jó kis kemény, méretes galacsinokat összesodor, balkonra kioson, kihajol, ledob, visszaugrik, és nagyon röhög. Ez volt a stratégia, de persze rendszeresen lebuktunk, nem volt nehéz felismerni honnan és kik hajigálják kontyon a nőket. És akkor jött Pista bácsi.

Aztán meg apukám, akinek beárult és jött a szülői megdorga, hogy irgum és a burgum, meg hogy lehetünk ennyire hülyék! Hát így! Verával aztán még többször megtárgyaltuk az alapproblémát, azaz nincs más lehetőség nyilván zutty felvágják a nő hasát és úgy jön ki a gyerek. Aztán legyintettünk, ez olyan távolinak tűnt a mi esetünkben, hogy nem törődtünk vele tovább. A felvilágosítás, kissé más cipellőkben járt anno. Vera egyébként orvos lett, igaz nem nőgyógyász.

Micsoda szép idők, amikor még mindennek meg volt a maga szakembere és embere. Pista bácsi és Ilonka néni, akik a lépcső korlátját is kilgancolták, és úgy vigyáztak a házra, mintha a sajátjuk lett volna.
Mindez azért mert a minap a boltban, a tétovázó nyugdíjasok között az önkiszolgáló pénztárnál elfilóztam lassan ma már mindent mi csinálunk, a boltban, vagy a szolgáltatóknak. A cégek jókat spórolnak rajtunk, és mi?

A boltban önkiszolgálom magam a pénztárnál, lemérem, vonalkódot gyömöszölök, nyomom, teszem-veszem, rakom, és eltakarodok gyorsan...a villanyóraállást leolvasom, bediktálom, és/vagy lefotózom, scannelem, küldöm, ugyanez a vízzel, mind a négy órával. Előtte regisztrálgatok, jelszó stb.

A pénzt elutalom, saját online bank alkalmazással, és ha bármit szeretnék bárhol, lassan mindent magam végzek...A háttérben a "back office" persze teszi a dolgát, nyilvántart, feljegyez, excel táblákban úszik reggeltől estig. Annak a végén dekkolok én, amikor felhívom, és elbotorkálok a temérdek "nyomja meg a xx gombot", szöveg között. Közben lavírozok a nagy online térben ha kell, ha nem.

Azon filózom,, hogy hova lettek azok a dolgozók, akik helyett végzem a fenti tevékenységeket. Úgy értem hova helyezték, kirúgták, elhalálozott? Mi lett vele? Jah és még egy... hol kapom vissza azt a megtakarítást, amit azzal hozok a cégeknek, hogy rajtam megspórolhatták sokezer munkavállaló bérét?

A házban, ahol most élek van gondnok, elvégez mindent, most még! De ki tudja! Lévén a házaknak ma már közös költsége van, kevéske, nem túl lelkes befizetésekkel, és a Pista bácsik ideje lejárt, más módi jön. Lehet, egyszer csak a közösség megszavazza, hogy hajnalonta ki lesz a soros a kukákat kikészíteni, a lépcsőházat kitakarítani, a liftet megjavítani – csak akad egy hozzáértő!

Szinte látom, ahogy lelkes kis közösségünk a tetőn négykézláb araszolva javítja a hézagokat és beázások helyét, ahogyan a pincében a fejre zúduló leeresztett vízzel a nyakában strangokkal bajlódik, vagy hangos „Húúúzd meg!” kiáltásokkal a tizediken a liftben rekedt nyugdíjast leereszti kézihajtással. A földszinti padlóburkolás közben pedig a „Sződd a selymet elvtárs!” kezdetű dalra egy emberként burkolunk!

Persze közben haladunk előre, a világ változik, ezért a boltban, beugrom a pult mögé és lemérek magamnak némi ezt-azt, és ha jó fej vagyok, kicsit szeletelek is a géppel, mert kevés a párisi a pultban.

A bankban pár excel táblát kitöltögetek, csak annyit amennyi időmből kitelik, a fodrásznál megmosom a hajam és a hajtövem megfestem, a körzetinél, ahogy belépek már mérem is a vérnyomatom, odapattanok a számítógéphez és a receptet kinyomtatom magamnak mielőtt távozom.

A vízórát előbb-utóbb megtanulom bekötni, és az általam választott szolgáltatónál napi fél óra ügyfélszolgálatot elvállalok, mert ennyit mindenki ki tud szorítani az idejéből, nem? 

Hát valahogy így képzelem, és ha eljön ez az idő, akkor este Ilonka nénivel és Pista bácsival álmodom, meg azzal, amikor Nagy Gabi irtózatosan sípcsonton rúg. Mert nagyjából így is érzem magam!