A koala? Édes, de csak a közös fotózáshoz lenyugtatva, az ágakon csüngve, mert ha nem így, akkor karmol, harap, és nem kedveli, ha széles mosoly kíséretében simogatod. Ráadásul nem túl intelligens állat, hanyagul kapaszkodik az eukaliptuszfán és annak levelét rágcsálja, miközben unottan pillant le ránk, ebben az eukaliptusztól kissé „belőtt” állapotában.
A kenguru pedig? Nincs veszélyérzete, átugrál az úton a kocsik előtt, sötétedéskor kész életveszély. A méretesebb fajta akár két méterre is megnő, és ha megáll az úton, két ugrás között a reflektorba meredve dekkol, nehéz hirtelen fékezéssel kikerülni. Ha túlszaporodnak, a kilövésükre komplett csapatokat indítanak. A kis wallaby viszont apró kengurufajta, jó mélyen le kell hajolni, hogy megsimogathassuk. Sosem ettem kenguruhúst, vagy kengurufaroklevest, azt hiszem nem is fogok soha… viszont a bőréből, szőréből készült szuvenír már landolt a táskámban.
A dingóról keveset beszélünk, pedig ő egy igazi bennszülött, vadon élő ausztrál kutyafajta. Sajnos leginkább a kis gügye wallaby-kra vadászik és a gazdák birkáira, utóbbiak kerítéssel védik a nyájat.
És az oposszum? Bepofátlankodik a nyitott teraszajtón, így jutott be egy barátom házába is, egyszerűen beosont. Másik alkalommal egy újabb, nem szívesen látott vendég a kéményen át érkezett, és mindkettő ott garázdálkodott egy álló héten át, a lakatlan házban. Előbb a nem túl guszta, apró nyomaikat lehetett felfedezni, majd vad kergetőzés következett, és a kiűzésük sem volt könnyű feladat.
És a kookaburra? (bennszülött elnevezés) Micsoda hangzavar, ékes burukkolás, kíséri röptüket, elsősorban alkonyat táján. Röhögnek, vihognak, hahotáznak csapatokba verődve. Talán ez volt a számomra legjellemzőbb ausztrál hanghatás. Csapatokba verődött rajuk hangos krákogása az a hang, amelyet hallva tudom, Ausztráliában vagyok. Nem mellesleg a hangja miatt magyarul Kacagójancsi a neve.
Ausztrália. Irtó messze van. 30 órás repülőút és mindentől oly távol, hogy szinte kiesik a világban történő események sodrából. Ez az előnye is. A távolság. Valahol ott lenn, lecsusszanva a többiektől, a nagyhatalmi érdekszféráktól távol. Szívemnek csücske a dombokra épült Sydney, Új-Dél-Wales fővárosa. Fekvése, öblei, zegzugos partjai, a villák, a jachtok, a hatalmas hullámok, a nyílt óceán, a meredek sziklaképződmények, a párás, de mégis élvezetes éghajlat megbabonázott.
Mind a kilenc alkalommal oda érkeztem. 2000-ben első érkezésemkor 3 millióan lakták, 2023-ban már 5,3 millióan. A kivándorolt magyarok többsége, több mint fele, a két nagyvárosban, Sydneyben és Melbourne-ben él. Beilleszkedtek és igyekeznek minél gördülékenyebben ausztrállá lenni, úgy, hogy közben megtartják magyar gyökereiket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
