Lebloggoltam

Mikor megismerkedtem életem egyik meghatározó férfijával, fogalmam sem volt arról, hogy mi az opál. Opálos tekintetről már hallottam, lehet láttam is valami opálszerű követ valahol, valamikor, de semmi egyéb. (Sok másról sem volt fogalmam, pedig ha az ember lánya megismerkedik egy férfival akkor sok mindent tudni KŐ!)

Tudjuk, a tarhonyát fáról szedik, a nokedlit bányásszák, de, hogy az opál honnan bújik elő fogalmam se volt. Aztán egyszer csak hol volt, hol nem volt, mint a mesében, volt szerencsém elmenni egyik lelőhelyére, ahol bányásszák, azaz a föld mélyéről 10-20 méter mélyről előkotorják a szó szoros értelmében.

Nem városi lánynak való hely az! Május volt, itthon a napsugaras tavasz lassan bandukolt a nyárba, a távoli Ausztráliában ez az őszt jelentette. Ligthning Ridge semmit sem mondott nekem addig, amíg oda nem érkeztem, és egy napon akkori társammal oda nem autóztunk, a szó szerint "tettek mezejére". Igaz inkább kietlen táj volt az, mint mező, ráadásul az opál lelőhelyhez vezető úton,  jókora szakaszon vörös porban úsztunk. Este pulcsi, kiskabát, de napközben kellemes meleg. Ez itt már az ősz vége, és a tél kopogtat!! Legalábbis Ausztráliában.

Szó szerint kiPORoszkáltunk a bányákhoz, és ott a barátom komoly sürgölődésbe kezdett. Tett-vett a gépei között aztán alászállt a föld mélyébe, én meg gyáva pesti nő, egy székre rogytam.

Kezemben mindig valami, amivel az apró de pimasz legyeket hessegettem, néha elbóklásztam a nagy, dombszerű kupacok szélén köveket keresni. Az a hír járta, hogy lelkes fiatalok sokszor itt túrnak-fúrnak a halmokban, és néha egy-egy hátrahagyott, észre nem vett, kisebb értékes kő nyomára bukkannak.

Megpróbáltam én is fiatal lenni, és "bukkani" de a "bukk"-nál elakadtam. Igaz egy zacskónyi, szín nélküli, vagy feldolgozásra alkalmatlan, néhol zöldben, kékben játszó követ összeszedtem, de ezek csak amolyan turista szuvenír jelleggel bírtak. 

Persze a hozzám hasonló turistáskodó amatőrökön kívül vannak női opálszakértők is,  ők , ahogy férfitársaik azért téblábolnak Ligthning Ridge-ben, hogy opált vegyenek, adjanak, szóval üzletelnek ott a kies kontinens szárazabb felén. Kemény, embert próbáló feladat ez.

A férfiakkal együtt dekkolnak, ücsörögnek, eszmét cserélnek a kocsmaszerű nemtommikben sört gurítanak le, és a fejükön az elmaradhatatlan vászonkalap, melyre sorban dugók vannak felfüggesztve. A fej és a kalapról csüngő dugók himbálása azt a célt szolgálja, hogy a temérdek legyet elüldözze.

Én bányásznővel nem találkoztam, de ez nem jelent semmit, mert vannak olyan amazonok, akik párjukkal együtt vájják a falat az üregekben.

Az én barátom inkább csak kedvtelésből űzte az opál bányászását, de a kövek vételében és csiszolásában, majd eladásában nagyobb szerencséje volt. Én azonban, mint valódi aszfaltdzsungelben felcseperedett nő, e kő legismertebb ausztrál lelőhelyét sosem tudtam élvezni igazán.

Túl sok volt a forróság, a vörös por, a légy, és az unalom. Rosszul hangzik, de tősgyökeres pesti lányként semmi élvezeteset nem találtam a "pálya szélén", azaz a luk mellett való magányos üldögélésben és a légyhajtásban.

Valójában, az én bátortalan próbálkozásaim az opálbányászatot illetően abban végződtek, hogy álltam a bánya szélén, vagy ültem egy székben órákat, kergettem a legyeket, míg a kő után kutató barátom 10-20 méterrel alattam - vaúú- egy lukban – vaúúú – töltötte az időt.

Lemászni persze nem volt merszem, soha nem múló tériszonyom nem engedte, hogy az ingatag létrán learaszoljak egy ismeretlen üregbe.

Nagy meló ez az opálbányászat. Aki ezzel próbálkozik, előbb egy időre kibérel egy területet, azt arra az időre magáénak tudhatja.

Utána keres egy szakembert, akinek nagy teljesítményű fúrógépe van, majd nagyjából az „orra után”, próbálja megtalálni merre lehet értékes anyag a földben, betájol, és a területen belül bizonyos helyeket megjelöl. Ezután jön a fúróval rendelkező mester, aki ezeken a helyeken a föld mélyébe 10-20 méter mélyen lyukakat fúr.

Aztán a kiválasztott lyukakon át egy másik eszközzel felszippantanak teherautóra annyi törmeléket, amennyit csak bírnak, és ezt elviszik a közeli mosóba. Ott egy folyamatosan működő futószalagon halad a kibányászott törmelék, amely mosás közben vizet érve, megmutatja van-e szín, ahogyan ott mondják. Mert ha van, akkor a hely, ahonnan a törmelék származik értékes, és érdemes tovább kutatni.

Izgalmas dolog várakozni a lassan haladó futószalag mellett, míg a teherautónyi kőtengert átmossák. A sokszínű opál nedvességet érve színessé válik, hiszen az igazi színek ez által válnak láthatóvá, és észrevehetővé. Eközben a távolban néhány szomjas kenguru várja, hogy végre elmenjünk, és odaugrálhasson a természetes vízhez.

( A napokban mesélte egy barátom, hogy a  minap két kengurut találtak a gépek alatt már élettelenül. Oda menekültek szegények, az idei  2019-es őrült meleg és szárazság elől, kis hűvöset remélve.)

Ezután következik az ennél is keményebb meló. A kivájt lyukak szép sorban történő kiszélesítése, hogy átmérőjük legalább akkora legyen, hogy ezeken át, bebújva a föld mélyébe lehessen learaszolni.

Először csak egy kis ingóbingó létra, aztán ezt a falba rögzítik, és kezdődhet lent a munka. A luknak legalább akkorának kell lennie, hogy egy ember lemászhasson rajta. Innen a történet bármely hosszú és nehéz, és bármely eredményes vagy eredménytelen lehet.

A lukak közötti járatok kialakítása, haladás a belső furatban, folyosórendszerben és a falak megfúrása, aszerint hol látnak benne színt, hol vehető észre, hogy opál lehet a falban. Nehéz, embert próbáló munka, bizony férfi a talpán, aki ehhez fog, bármeddig is jut el!

Az eredménye pedig előbb az ún. rough, azaz durva kibányászott és még megmunkálatlan kő. Aztán az első, kissé elnagyolt vágást, csiszolást követően lesz látható az igazi értéke. A finom csiszolás csak ezután következik.

Ausztrál barátom az értékes opál megtalálásban ugyan nem, de csiszolásában, értékesítésében annál sikeresebb volt. Sokan egyáltalán nem próbálkoznak a bányászattal, túl kemény és fáradtságos munkának tartják, az ezzel járó izgalom, a hely és a fárasztó munka egyáltalán nem vonzó számukra. Ők inkább ott, a lelőhely környékén vásárolnak már megmunkált követ, vagy teljesen megmunkálatlant, de akár már kész, ékszerbe helyezhető, csiszolt opált is.

Valójában ma sem értem én, aki az ékszerek nagy tisztelője és kedvelője voltam - vagyok – miért is nem találtam meg ebben a dologban az örömömet, legalább csak megközelítőleg annyira, amennyire a barátom megtalálta. Ő az életét tette rá, és a szakma egyik legjobbja lett.

Sokszor láttam, ahogyan izgalommal vár valakit, aki  néha szó szerint egy vödörnyi  teljesen megmunkálatlan rough követ hozott, és  így szó szerint egy vödörnyi kőre alkudtak.

Az élet és döntéseink távol sodortak bennünket egymástól, de tudom, minden azóta vele, mellette megforduló nő a legnagyobb izgalommal, néha talán túlságosan is nagy izgalommal vetette bele magát a kapcsolatba, különösen  egy izgalmas, "opálosan csillogó", közös üzlet reményében.  

Láttam az igazi kihívás ez a megmunkálatlan kő, hiszen az csak az izgalom netovábbja, hogy a nagyobb darab kövekből mi mindent lehet kinyerni. Többféle méretű csiszolóval való megmunkálással lesznek majd ezekből a kövekből az ékszerekbe való opálok.

Én magam is megpróbálkoztam a csiszolással, de persze a szokásos módon, vihogva ültem le és a legkisebb csiszolónál, és értéktelen, durva kődarabokon kezdtem gyakorolni. Kb. egy órás „munka” után a körmeim az ujjbegyig eltűntek, hiszen a vízsugár pemete mellett, valahogy nem tűnik fel a kezdőnek, hogy a kővel együtt a körmeit is reszeli, csiszolja. Nem ez a legideálisabb manikűr!

A sokféle színben pompázó opál kissé csicsásnak tűnhet európai szemmel, túl színes, nehéz elképzelni azokat a tarka gyűrűket a kézen, amelyeket viszont az ázsiai országokban oly előszeretettel viselnek. Legnagyobb felvevőpiaca Ázsia ma is, Japán és Hong Kong elsősorban, de ott van már India, és az oroszok is kedvelik.

Magyar „piacon” kevés van belőle, különösen az igazán értékes kevés. A világos, majdnem fehér tejopál sűrűn előfordul, mint ahogyan az ún. szintetikus opál, amelynek semmi köze a valódihoz.

Én egyetlen jó nevű ékszerészt ismerek Budapesten, aki egyedi tervezésű, gyönyörű ékszereibe használ értékes opálköveket. 

Ez itt nem az ő ékszere, ez egy úgynevezett boulderekkel kirakott kis ausztrál félbizsu...

Milyen az opál? Nemesopál, tűzopál, tejopál, de ott Ausztráliában a sokat emlegetett feketeopál volt talán a legdrágább, "némi pirossal", ahogyan mondták.

A Wikipedia szerint ráadásul mily meglepő:

A Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) spektroszkópiai vizsgálatok alapján opált fedezett fel a Marson. A rétegek mintegy 2 milliárd évesek. Ezzel kitolták a víz jelenlétét a Mars középidőszakára.

Ha többre is kíváncsi vagy az opállal kapcsolatban itt olvashatsz róla

És ami fontos lehet, főleg nekünk, nőknek, ha opálról van szó: Az opál csillagjegye a Rák, a Szűz, a Nyilas, a Vízöntő, és a Halak. Indián csillagjegye, a Sólyom. Ha pedig ez sem elég, akkor a kínai csillagjegy szerint a Bárány, a Kakas, a Patkány, a Tigris és a Nyúl.

Ezt olvasva pláne balga voltam, hiszen Szűz és a Kakas jegyében születtem, szóval állt a zászló! Azaz a sors elröpített az opálhoz, de "nem vettem észre"! ( Meg is kérdezem asztrológus barátnőmet, ilyenkor mi a helyzet?)

Ráadásul magam is meglepődtem, hogy nem is kellene olyan messze utazni opálért, hiszen ahogyan az olvasható az interneten is: Az opál hazánk nemzeti drágaköve lehetett volna, hiszen a világon a legszebb opál kövek tőlünk származnak.

Magyarországon az opál kitermelése már több száz évvel ezelőtt is folyt. A középkorban Konstantinápolyon keresztül került a nyugat-európai piacra. Éppen ezért kapta a keleti opál elnevezést. Az egykori lelőhelye Vörösvágástól északra volt megtalálható. Ez a hely ma Szlovákiában található, Eperjesi járásban, amely területe teljes egészében az egykori Sáros vármegye területe volt.

Mindenesetre, van egy ékszer az angol királyi család tulajdonában, a Királyi rubin nyaklánc. Ezt ugyan opál díszítette, de ma már nem opállal van kirakva. Hogy miért?

Ezt az ékszert még Albert herceg vásárolta feleségének, Viktória királynőnek, akkor még opállal. Később Alexandra királynő, Erzsébet dédanyja rubinra cseréltette ki a köveket, szerinte ugyanis az opál balszerencsét hoz.  Hogy ez igaz-e? Erről nem engem kell kérdezni!

Ugyanakkor van egy másik, az Andamooka opal nyaklánc ,"The Andamooka opal," amely úgy ismert, mint a Királynő opálja.

Az ausztrálok ajándéka volt II. Erzsébet első Ausztráliába történő látogatása alkalmával 1953-ban. Csodás vörös, zöld és kék színekben pompázik. Azt nem tudom, én felvenném-e, de ez e veszély nem fenyeget! Ezt a darabot, kissé csicsásnak tartom, de  ha királyi családba születek, talán nem ugrom el előle!

Mennyi mindent lehet megtudni egy kőről! Erre abszolút nem gondoltam, amikor sok évvel ezelőtt, a tikkasztó melegben, egyedül üldögéltem az opálmező közepén egy műanyagszékben, egy kisrádióból nehéz  ausztrál akcentus beszélt az éterben, én a legyeket hessegettem, barátom pedig 10-15 méterrel alattam egy vájatban bóklászott, értékes kő után kutatva.

Érdemes belenézni a videókba, ahol az opál felszínre kerülésről és csiszolásáról láthatunk.

https://www.youtube.com/watch?v=ZkhY9fcp54k

https://www.youtube.com/watch?v=vmkEqxkiyZg

https://www.youtube.com/watch?v=xtMY2109cZw