Árva Dunapart
Árvíz van a Dunán. A Lupán is. És a vele szemben lévő parton is.
Ezek a dög árvizek felgereblyézik az ember idegszálait.
1965 tél. A képeken látom, amint családom kirándul a frissen megvásárolt alig 100 négyszögöles „birtokra” és környékére. Duna parti képek. Itt az egyik utca végében a szüleim telket vásároltak.
Tél van, a Duna alacsony, a part havas, elképzelhetetlen hogy tudta anyukám a HÉV-től, vagy a 34-es busztól, a 3-4 kilométeres oda-vissza utat szoknyában, sima téli cipőben megtenni.
Ma, amikor kicammogunk egy kirándulásnak nevezett gyaloglásra, akkor szó szerint kalap-kabát, azaz sáltyű, kesztyű, lábtyű, mindentyű. Akkor a 30 éves anyu kisétált egy cipőben és szoknyában.
1964-ben nem volt árvíz. Volt viszont a következő év nyarán 1965-ben. A környék nem vette túl komolyan, sőt zokon sem, mert nem volt miért aggódni. Üres telkek, egy részük be sem kerítve, és ha volt is valami kalyiba a telkeken kit érdekelt, ha víz alá került! Nem volt nagy ültetés, nem volt mit eláztatnia a víznek, és a legtöbb telken ház helyett a hatvanas évek nagy „divatjaként” kiszuperált régi busz állt, vagy valami tákolmány.
Apukám úri módon vett ingatlant, mert azon állt egy téglaház. Egyike annak a kevésnek, ami akkor valóban háznak volt nevezhető. Na, jó, de milyen telket vett? Ikertelket, amely elosztásánál az éhesebb ikerszomszéd kissé elnagyolta a felezést és az ő telke legalább 20-30 négyszögöllel lett nagyobb.
A mienk persze ennyivel kisebb, igaz mikor megvettük már így volt az elosztás. Apukám se nem látott se nem hallott, talán a kőház bódította el, mert egyébként sose vett volna a közösködés miatt mindig problémás ikertelket, de amúgy is a környék legpocsékabb ingatlanát vásárolta meg akkor. Az üdülőövezet egyik, ha nem a legalacsonyabban álló telkét, amely mint egy kedves lavór állt a többi között, amely árvízkor ünnepélyesen megtelt vízzel, és mert a lavór nem adta könnyen, innen ment le utoljára a víz.
1965-ben a faluig betolakodott az ár, és még így is a mi házunknak csak a kéménye és a tetejéből néhány centi maradt szabadon. Egy hatalmas nagy tengerben állt szegény, a környékből semmi egyéb nem látszott, csak a házunk teteje és talán a kompnál a régi Lupa csárda tulajdonosainak, Demjénéknek a háztetője.
A víz lement, és senki nem ájult el attól, ami várt rá. A kertek ócska székei, asztalai itt-ott tűntek fel, és a közösség kilottózta kinek a holmija kinek a telkén állt meg és visszahurcolták egymáshoz ki-ki tulajdonát. Mindezt mondhatni mókázva.
A nyaralók mögé felhúztak egy gátat, amely megakadályozni szolgálta – és szolgálja ma is - a falut, és a Gyógynövénykutató földjeit a későbbi vizektől. Így aztán ott találtuk magunkat a saját lavórunk mellett egy jókora teknőben is. Ha jött a víz a teknő „ügyesen” megtartotta a vizet, és persze ha elvonult nálunk még a lavór is dolgozott.
Talán 1971 vagy 1972 volt, tél, a kisebb vizek közül az egyik éppen, mi kimentünk megtekinteni az áradást. Mert akkor is, mindig is, szerette meglátogatni kis lavórunkat a Duna. Jött hátulról, sunyi ravasz módon, onnan, ahol ma jachtkikötő meg tároló, meg a bánat tudja miféle úripasszióhoz való csodák tárolása folyik, ott kezdett elpimaszodni. Elől a parton az újabb – ma már az is csak emlék – Lupa csárda előtt vizslatták az emberek mi várható, amikor hátul már a kerítésünket nyaldosta a víz, aztán… a szokásos… a lavór.
Tél volt, és én bementem a telekre, „Hiszen csak bokáig ér, és csizma van rajtam!” - mondogattam. Eszem annyi, mint a hintalónak, mert a zipzáron át kaptam bőven a jeges vízből, de bejártam a "birtokot", és megszemléltem azt.
Egyik gyönyörű nyarunkat 1975-ben úgy nyeste ketté az ár, hogy tényleg alig tért magához a közösség. Napokon át tartó vajúdással érkezett a víz, mindenki méricskélt, lesett, köveket helyeztünk el, és vártuk elnyeli-e a víz és mikor. A vízállásjelentés bezzeg ilyenkor nem pontos.
Éveken át volt dolgom minden nap a Petőfin meghallgatni háromnegyedkettőkor a vízállásjelentést, felírni az aznapi és az azt követő két nap előrejelzését. Ha nem volt árhullám rendben is volt, de például 1975-ben kissé elnagyolt jelentést kaptunk, ugyanis valahol valamit védve átvágtak egy gátat és a vártnál jóval nagyobb víz érkezett.
Már megénekeltem, de sosem felejtem, azt, ahogyan felbolydult méhkasként létezett a kis település, hiszen akkor már nem volt mindegy. Szép új házak épültek, és sajnos az alsó helységek mind beépítve, nem lábon álltak, mint a szemközti szigeten. Mindenki próbálta a területet növelni, vesztére. Őrült pakolás, hidroforok felcipelése, lépcsőkre helyezése, alsó helységek ürítése, ajtók kitárása, hogy ha jön, akadálytalanul zúdulhasson a víz, és az zúdult.
Édesanyám rosszul hallott már akkor is, mégis ő vette észre az első víz kertünkbe érkezését, hajnalban becsobogott, és mire a többivel együtt még az utolsó darabok is a felső emeltre kerültek a kertet térdig érő vízben tudták elhagyni.
Apám rosszul lett, anyukám azt hitte infarktust kapott az izgalomtól, és akkor döntötték el, ezt soha többet, és eladták a telket.
Sok éve már, hogy megértem őket, akkor nem így volt. Évtizedekig megbántva és sértődötten jártam ki a pótszülőkhöz, és más felállásban ugyan, de bizonyos mértékig maradtam, lupai, dunai, ma úgy mondják dunakalászi.
Dunakalász. Így hívják ezt a helyet, ahol, a főút végében a parton lévő, ahogy ők mondják „háromszögben”, - én „körnek” neveztem még - játszottam „buszost” a bringámmal. Kiszálltak, beszálltak a képzeletbeli buszról az emberek… nem volt véletlen a játék, hiszen már hatvanas évek végén téma volt, hogy a Dunapartig kimegy majd a 34-es busz. Sosem valósult meg, a busz Pünkösdfürdőnél, vagy egy megállóval feljebb megállt.
Maradt az irtó divatos "Lupa bícs", ami nem más, mint az a bányatórendszer, ami a lakótelep építéséhez szükséges kavicsot szolgáltatta éveken át tartó, jellegzetes ZIL zúgás mellett. Maradt a gát, a nagy áradáskor meglévő katasztrófaturizmus, és a sajnos kárörvendő beszólások ”Úgy kell nekik!” És a „Ez csak egy nyaraló!”…
Én is tudom, mind tudjuk ez itt egy nyaralótelep, ez itt árterület, ez itt nincs csatornázva. Én 1964 óta tudom, és bár már régészetileg feltárt terület, divatos, és sok helyen említett part, amelyen átvezet a nemzetközi bringaút is, mégsem történt semmi az elmúlt közel 60 évben.
Nem jött ki a busz – akkor még jó lett volna, sokan vártuk, akiknek nem volt autójuk – mögénk húztak fel gátat, de bennünket nem védett, nem védi most sem semmi, nem történt csatornázás, ami történt annyi, hogy a tulajdonosok szépítgetik a saját belső és kinti közös területeket, hogy a hely megmaradjon olyannak, amilyennek lennie kell egy Dunapartnak, amelyet szeretnek a lakói.
Most is víz öntötte el, ott élnek, laknak már sokan, hiszen Budakalász dunaparti részéről beszélünk. Gondolok rájuk sokat, a régi helyemre, a régi házunkra, amit nemrégen egy kereskedelmi televízió riportersüvölvénye leviskózott. Konkrétan „Egy apró viskót vásárolt xx a telekkel együtt…” szólalt meg az ifjú televíziós.
A telkünk, a régi házunk egy ismert énekesé, aki nagyobbítja, építgeti, és forgatócsoport járt nála. Írtam a kereskedelmi tévének, hogy a ház, amelyet apám épített sosem volt viskó,- még az első sem a hatvanas években - egyszintes épület ma is, bár lehet, mai szemmel a százmilliós csodák mellett nem egy nagy esemény, de hogy viskó! Válasz nem érkezett, és gondolom nem is fog.
De mégis, aki ismer, tudja, a hely, a Lupa, a sziget, a Dunapart, a komp környéke, - amúgy a „másik lavór” - , a régi és a még régebbi Lupa csárda mindig az enyém marad.
A telek és a ház persze fizikálisan nem, de a lelkemben ma is olyan mintha az enyém lenne.
Megint árvíz van, és Dunakalász közösségi oldalán szomorúan nézem a videot, és keresem, vajon víz alatt vagyunk már? Sajnos igen. A gát tartja a vizet, a hideg víz szisztematikusan, lassan ereszkedik be a kerítésen.
A vizet pedig, ahogy eddig is, tartja a gát és a mi lavórunk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lebloggoltam-hedisegek.blog.hu/api/trackback/id/tr9718289555
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
