Ugyanis ebben a lakásban, a kis 47 nm-es wekerlei mézeskalácsházikóban élt a Hunyadvári család, lányukkal, Erzsikével, aki később 18 éves korában Puskás Ferencné lett. Ennek a lánynak, becenevén "Csörének", udvarolt Puskás.
A lakásban akkoriban egy előszoba, WC, egy konyha, spejz, nagyobb és egy kisebb szoba volt mindössze. Kis előkert is tartozott hozzá, a szomszéddal közös kerítés még nem volt meg, és ahogyan a nemrég elhunyt idős szomszéd mesélte, a két udvar között rengeteget lábtengóztak Puskással.
Ahogyan azt is elmesélték ,hogy a népszerű focista a szomszédokkal a ház előtti utcán is számtalanszor focizott.
Fura volt ebben a lakásban üldögélni, ahol Puskás élt, az anyósáékkal és a feleségével, addig, amíg fiatal házasként meg nem kapták életük első önálló lakását. Onnan kerültek „nyugatra” 1956-ban.
Nem a Wekerle telepi helytörténeti társulat vitt a lakásba, őket ez egyáltalán nem érdekli furamód. „Nem tudunk róla”, mondják, ezért mintha ez meg sem történt volna.
A könyvem kapcsán ismerkedtem meg egy kedves hölggyel, aki ma lakja ezt a lakást és így kerültem tegnap én is oda.
Puskás 2006-ban, a felesége 2015-ben hunyt el. Házasságuk 56 éven át, Puskás haláláig tartott.
Évekkel ezelőtt, egy alkalommal a ház előtt sétált egy társaság. Gyorsan rá lehetett jönni a spanyol beszédből, hogy Puskásné, a lánya, a veje, és egy magyar férfi sétálnak a ház előtt, miközben a férfi fotózott. A házban lakó megkérdezte miért és mit fotóznak? A férfi zavartan azt válaszolta kiscicákat a kerítés tövében. Ez alatt Puskásné elfordult és gyors léptekkel elsétált, pedig ahogyan a ház új tulajdonosa mondta, ő boldogan behívta volna őket, Puskás özvegyét is, lépjen be a régi otthonába.
Vajon miért sétált el? „Ciki” volt a kis ház, vagy az emlékek rohanták meg? Ez már sosem derül ki.
Van tehát egy mézeskalácsházikó Wekerlén, amelynek a falai sok emléket őríznek arról a férfiról, aki a „legismertebb magyar”.
Az jutott eszembe, ha visszamennénk a régi lakásainkba, nyaralóinkba, vajon mit éreznénk az átépített, átalakított, felújított régi helyeken?
És eszembe jut egy barátnőm, akinek ismerőse vette meg a volt Ruttkai-Latinovits ingatlant Budán, amelyet lám én is így emlegetek. Amikor az utcában megállnak nézegetni a házat, és mondják: A Ruttkai-Latinovits ház”, az új tulajdonos odaszól nekik. „Nem, ez nem az, ez az én házam már!”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
