Lebloggoltam

A föld, a környezet, az élet maga örökké változik, így maga az ember is, a körülményei, az igényei is. Változik a gyereknevelés, a szerelem, az idősekhez való viszony, az egymáshoz való viszony. Változik a dolgok megítélése, ami tegnap nagy volt, az ma már „gáz”, és ami most van, az 10 év múlva lesz „full gáz”.

Mindenből sokkal nagyobb, színesebb és drágább kell, eközben lassan már nem elég egy komplett embernyi bőrfelület a tetkóhoz. Nem értem, persze nem a tetkó-korosztály vagyok, de egy tokától bokáig kivarrt embertől megkérdezném, úgy ahogyan azt a képtárakban elmagyarázzák egy tárlatvezetésnél, hogy : Mit akart mondani a művész ezzel?  Mennyi mindent szeretne értésünkre adni?

De végül is mi az, ami elég?

Most jövünk azzal az „Amikor én még xx idős voltam”, meg az „1974-ben -ben amikor... na akkor még az úgy volt, hogy…”, dumával, pedig bizony én tényleg ezzel jövök.

A régi nyarakon a szüleim egyben kivették a nyári szabijukat, mind a 3 hetet, nem szabályozta semmi és senki, hogy mennyit vehetnek ki egyszerre. Megmondták, kivették és slussz! Egyszerűbb élet volt, mondanánk, egyszerű, mint a pont, na ja, és annak is meg volt az öröme, és bája.

Testületileg levonultunk a telekre a Duna mellé, egyeztették a barátaikkal, így a nyaralótelepen összetartó baráti társaság egy időben nyaralt általában július első napjaitól.

Volt kukorica, meg koviubi a befőttesbe, ami ott gunnyasztott a kenyerek és a kapor között a ház oldalában, volt lecsó temérdek, volt dinnye ilyen meg olyan és volt nyár.

Nyár tiszta kék éggel, állandónak mondható 27-28 fokokkal, és  ha az időjárást és vízállást napi szinten figyelő apám meghallotta a Sokolon át, hogy 30 fok is lehet a héten, már égnek emelte a kezét, hogy „ Na gyerekek, kössük fel amink van, vizet, dinnyét behűteni, „Megdáglesz” lesz a héten!”

Akkor én többet bringáztam a gáton, mert a szél hűsített a bringázás közben, kétszer annyian álltak a fagyizó előtt, és a csárdában epedve várták a sörösautót, hogy hozza már a Köbányai sört, mert ha kifogynak belőle, akkor tuti kitör a parasztlázadás.

Volt dezodorunk a Jet vagy valami magyar néha egy-két FA, ha sikerült beszereznünk egy kamionostól, a hároméventi éves kimászkálásból még volt mit fújni, volt krém, de Nivea a kék színű, a vizes, és a Ponds, amit keresztbeajándékoztak egymásnak a nők egymásnak ünnepekkor. Volt kölni az Opera, és néhol már a kockás DIOR is, meg a 4711., de utóbbi inkább nagyanyámnak. Volt púder, meg a köpködős szemfesték, volt szemhéjfesték, nekem egy olyan kék árnyalatban, hogy a hideg fut a hátamon, ha rágondolok, hogy nézhettem ki mikor beterítettem vele a szemhéjamat kamaszkori sminktudásommal.

Volt fürdőruci is, de nem 15 hanem max. kettő, persze nem akarom lenullázni, meg ledegradálni magunkat, hiszen jól éltünk, csak jelezni akarom mennyire mások voltak az igények és persze milyen más volt minden kosz és szemét, amit magunk után hagytunk.

Nemrégen arra jártam, a régi helyen. Nem csak azon filóztam legörbülő szájjal, hogy több, mint negyven vagy akár ötven év is eltelt azóta, hanem hogy a valaha volt senki földjén, a régi bokrok és fák és nagy zöldségek helyén már profi hajótároló komplexum van óriási területen, amelyben százával állnak kisebb és nagyobb hajók, jetski-k.

Tárolják, kezelik, aztán ha a tulaj megérkezik, leengedik, felhúzzák, elteszik újra. Néztem és arra gondoltam 40-50 évvel ezelőtt néhány nem túl nagy motorcsónak volt a menő, ami ott szelte a habokat, és a többi jármű a vízen a kajak, a kenu, a kilbót volt. Anno apró kis autóikkal jártak ide az emberek, igaz volt közte kétütemű is bőven, ami beletolta a benzinfröccsöt a képünkbe, de töredék mennyiségű bűzt és delejt árasztva a mai mennyiséghez képest.

Az „én időmben” egy sznobnak mondott családnak volt kutyája, nyaralója, autója, motorcsónakja, vizisíje nyárra, síje télre, nyugati és keleti utazása, irhabundája, bérlete színházba, és minimum osztályvezetői rangja egy valamilyen vállalatnál. Kis lehetőségek, kiskirályokkal, kisebb igényekkel.

Különlegesség volt a Bécsből – szigorúan háromévente, hacsak nem volt külkeres pajtás az utazó -  a dobozos sör, és üdítő és nem csak ruhában, cipőben, parfümben, kozmetikai cuccban, táskában és autóban meg hajóban, de helikopterben és magángépben, óceánjárón való kéthetes lazulásban, pszichológusban, lelki gyötrelmeket kezelő szakemberben is sokkal kisebb volt az igény! Utóbbi is talán a nagy jólét hozadéka.

Mert miközben egyre nagyobb tempóban gyötörjük az anyagi javaért a képzeletbeli mókuskereket, eközben a lelkünk a búsan nyöszörög. Kishitűek önbizalomhiányosak, önbecsülés nélküliek, megbántottak, és megbántók, droggal és itallal túlélők pszichológusoknál, ezoteriában jártas vagy kevésbé jártas szakembereknél és kóklereknél keresik a megoldást.

Ezt elba...uk gyerekek! Értem én, hogy a határ a csillagos ég, csak aztán még pár év és nehogy tényleg ez legyen az egyetlen megoldás nekünk, embereknek!

Vagy kezdődik itt újra? Elölről? Meg leszünk lepve, ha tényleg így lesz!

Akkor aztán jön a Ponds, a Lóbányai sör, a Jet dezodor, a 40 filléres zsemle májkrémmel, jön a Sokol és a vízállásjelentés a Petőfin háromnegyedkettőkor, jön a puncsfagyi, a citromfagyi, a csoki meg a vanília ( Nyel az egész familia), jön a faklumpa és a Tisza cipő, jön az Alföldi papucs és a trapézgatya, jön a szakszervezeti üdülés a Balcsin két hétre, a vállalati üdülés a kollégákkal és családjaikkal, jön a  Moped moci és a Trabi meg a Zsiguli  és a seggbebrúgós Kispolski . Nagy "neba...ki" lenne azt hiszem!

Pedig ez lesz. Persze addig is el kell jutni, hiszen ahhoz, hogy  BC. a Krisztus után legyen még ott van az AC. azaz a Krisztus előtt,  de előtte még jön a keresztre feszítés… ha ugyan nem ott tartunk már!