Az 1957-ben alakult lap, a Magyar Élet, és 2018 decemberéig volt a kint élő magyarok kedvelt hetilapja.
Az első időkben talán az egyetlen volt, amely hírt adott a történelmi időkben "disszidált" magyarok számára, magyar nyelven, arról, hogy mi folyik a világban, és az elhagyott hazában.
Sok éven át óriási sikerrel "tette a dolgát" a lap, az apró, de annál lelkesebb szerkesztőség, aztán a technika, az idő, a modern világ megette a print változatot. Mára az online változat a régi lapszámokat és a lapról szóló áttekintést tartalmazza. A lap nem adta fel, és az internet adta lehetőségekkel élve, éled újra.
Nekem különösen kedves, hiszen ez a lap volt az, amely segítségével betekintést nyerhettem, még itthon Budapesten, hogy milyen a távoli Ausztrália, és ez a lap volt, amelyben számtalan írásom megjelent.
Erre a cikkre itt, különös szeretettel gondolok.
---------------------------
Nézem a képeket, és eszembe jut az a nagyon forró, füllesztően meleg nyári nap. 2009 nyarán részt vettem egy kiállítás megnyitóján, Újpesten, ahol Szőnyi István képeit lehetett megtekinteni, amelyeket a lánya Szőnyi Zsuzsa hozott haza Rómából.
A gyűjtemény egy részét a festő még életében küldte el lányának Rómába, másik része pedig a festő halála után került, a festő lányához. A kiállítást a művész lánya, az akkor 85 éves, csillogó szemű, örök fiatal, csodaszép idős hölgy, a 2007-ben Olaszországból végleg hazaköltözött Szőnyi Zsuzsa nyitotta meg.
Ennyi lenne? Nem, dehogy!
A festő, a magyar képzőművészet ismert alakja, zebegényi házát, műtermét és az azt körülvevő kertet több alkalommal láttam már, és jó szívvel ajánlom a szó szerint festői Zebegény utcáin felfelé való sétát, a Szőnyi házig, és a házban, a kertben való barangolást. Nem mindennapi élmény.
Hanem ezen a kiállítás megnyitón alkalmam volt megismerni Szőnyi Zsuzsát, aki azon túl, hogy a neves festő lánya, saját jogon is ismert alakja a művész világnak, tudósok körének.
Hogy ki volt ő?
Hat éves koráig Zebegény lakója, aztán már csak a nyarak maradtak ezen a mesés helyen és szüleivel Budapestre költözött.
1944-ben összeházasodtak Triznya Mátyás festőművésszel, 1949-ben elhagyták az országot, és Olaszországban telepedtek le. Szőnyi Zsuzsa ekkor is vitt magával és később is kerültek hozzá apja festményeiből.
Aztán férjével Rómában megalapították, majd a neves Triznya kocsma néven működő szalonjukban fogadták, 50 éven át a Magyarországról érkező művészeket, tudósokat.
A hely sajnos nem csak a művészek, és tudósok körében volt ismert, látogatták az állampárt képviselői is, jelentéseket küldve a helyről, és az ott jelenlévőkről.
Szőnyi Zsuzsának az Olasz Rádió, a Szabad Európa Rádió, a Vatikáni Rádió voltak a munkahelyei.
Életről könyveket írt, nem elhanyagolhatóan például a Máraival folytatott levelezéséről.
Szőnyi Zsuzsa 2014 márciusában hunyt el, és nekem örök emlékem marad, hogy evvel a végtelenül kedves, okos, intelligens asszonnyal módom volt megismerkedni egy rövid beszélgetés erejéig.
Évekkel ezelőtt egy alkalommal, amikor a zebegényi Szőnyi házban mászkáltam, beszélgetésbe elegyedtem az egyik ott dolgozóval, aki elmondta nemrég látogatta meg a házat a festő lánya és kérte, elvehetné-e a kordont, és leülhetne-e a régi foteljeik egyikébe. Természetesen lehetett.
Megpróbáltam elképzelni, vajon milyen volt számára a szinte érintetlenül hagyott bútorok és emlékek között leülni néhány percre abba a fotelba, ahol 1960-ban bekövetkezett haláláig az édesapja is ült.
Ismerve Szőnyi Zsuzsa mozgalmas és tartalmas életét, édesapja iránti rajongását, különleges percek lehettek.
Ahogyan nekem is az volt, a vele való találkozás.
https://www.facebook.com/lebloggoltam
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
