"Vidám vasárnap!" Azaz Lupa ( Magdi szerint a „Bunda”) felé félúton.... már megint a nosztalgia...
Hajrá, csak fiatalosan, gyalog, mint régen. Budakalász és a Duna-part sokat emlegetett fertálya. Fertály- másfél óra alatt ki lehet jutni! Utóbbi 10 évben találtak itt már vaskori, meg római kori, meg a fene tudja milyen kori leleteket. Ha kicsit jobban beásnak, engem is megtalálnak. Vagy azt, aki én voltam akkor! Ezt most én tárom fel. Túra indul, fel a 34-es busszal a Lehel tértől!
A buszon zötyörgök, és akkor mellém keveredik egy vékony 17 éves lány, fonott szütyővel és rám köszön. Azt mondja Én vagyok 1974-ből. Azt mondja dumáljunk, menjek vele, ő is ugyanoda megy ahova én. Magamhoz se térek, pikk-pakk át-és összelényegülünk, micsoda egy tudatállapot!
Kezemben a fonott kistáska, benne 4 zsemle, mackó sajt, 10 deka nem tudom mi, fél literes kakaó és egyebek. Előtte a Nyugatinál (Metró áruház sehol, a troli végállomás van helyette még), az újságosnál megveszem a Film Szinház Muzsikát, sőt! Az idős újságárus néni mindig hoz nekem elfekvő régi darabokat! Istenem, micsoda élvezet lapozgatni! Ruttkai, Latinovits, Bessenyei, Váradi Hédi, Szemes Mari, Kálmán György, Sinkovits és Gombos Kati… huhh kár is volt elkezdeni, ezret hagytam ki. Alain Delon mosolya ez időtájt még sokat ér.
A busz indul, kanyarog, bekúszik a Római camping mellett a mellékutcákba, ki a Nánásira, elpöffen a Bivalyos előtt (most bezárva, pedig de sok dajdaj színtere volt anno!), elhagyja Pünkösdfürdőt és hopp itt a végállomás, itt fordul vissza a busz. Én lepattanok, előttem a gát. Még itt van ez a szakasza, sok éve már legyalulták, és most ezen a helyen sík zöld terület van helyette. Mellette két oldalt beton.
De én még „akkor” vagyok, szóval felmászom a gátra és haladok. Balra az épülő Békamegyer, jobbra alant kis üdülők.
Eljutok a Büdös árokhoz, udvarias nevén Barát patak. Büdös és színes mert a Budakalászi Lenfonógyárban idemosssák a cuccot, nem baj, nekünk így is jó. De most én úriasan felbaktatok pár lépcsőt és átgaloppozom a direkt a gyalogosok számára készített kis hídon. (ennek ma nyoma sincs). A gát folytatásán sétálok, már betonozott akkor is, de autóforgalom csak az elágazásig. Ott egyenesen előre le a Duna-partra, jó hűvös, fás, ha pedig fent maradok, akkor egy kis balra kanyarral a gát folytatódik, azon ügetek tovább.
Most inkább a Duna-part! Kisebb nyaralók, aztán a Camion üdülő, micsoda élet van mindig! A gondnokék két fia közül hol ez, hol az a jelöltem. Persze nem tudják, titkolom, milyen ciki lenne nem? (Aztán megtudták és fél évig nem bringázom arra. Micsoda blama!)
Hosszú és fákkal sűrűn benőtt partszakasz következik, amíg el nem érem a Chinoin, meg a Richter üdülőt, addig azonban szinte senki, csak én. „Nem szeretem ha arra bringázol!” szokta mondani Anyu, de nem tudja, hogy én gyorsabban tekerek minden szar alaknál. Sőt! Mikor egy bringázásom alkalmával, az erősen csujogató mutogatós fickót megláttam a bozótban, fürgén hazatekertem, és muszáj volt szólnom Manyanyának, úgyhogy aznap még egyszer megnéztem.
Lassan nyílik a tér, jön a mi kis telepünk, legelöl Pap néni háza. Miért is nem erre vettünk mi is? Szegény Apu a lapáj aljában vett telket, úszunk is minden árvízben napokig! De most nyár, isteni idő, mindjárt megérkezem, hurrá!
A sarkon a cukiban hétköznap lévén nincs nagy forgalom, a cukrászék az ablakban könyökölnek és bagóznak, mondom, nekik, hogy mindjárt jövök. Naná, hogy jövök, csak lepakolok, és felveszem a fürdőrucim. A csárdában csónakosok ülnek, nyilván már sül az én déli rántott húsom is, fő a petrezselymes krumplinak való, minden héten legalább kétszer ezt eszem. Megunhatatlan.
Szedem a lábam, loholok lefelé az utcánkban. Hahó, csók Irénke néni! Már itt is vagyok, kivágom a kaput, berohanok, elvágtatok az ikerszomszédunk terasza előtt. Irénke néni már készíti a pénztárcáját, végre megjöttem, percek kérdése és irány a cuki, bedöntünk egy gyömölcsrizst indításnak! Ledobom a cuccom, elpakolok, fürdőrucogó fel, és irány.
Később, kora délután egy kis bringa, felpattanok, megnézem Anti bácsinál mi a helyzet. Semmi extra, ott is minden a régi, éppen a bukszust nyesi bazi nagy metszőollóval, csattog a cucc, hull a zöld. Manyanya mikor jön? Talán holnap, mondja, és szája sarkában most is a Symphonia lóg. Az jó, - mondom elégedetten, - akkor ketten bringázunk.
Addig azonban egyedül, de boldogan tekerek a gáton végig, süt a nap, olyan barna vagyok, mint a négerek, aztán le a Kedves utcán, le a Dunapartra lehűlni. Uff… milyen marha meleg van!
Már újra itt, a fagyizónál vagyok, bekanyarodok, még egy-két hajtás, de a Törökék után a Molnárék hülye, örökké morgó kutyáját elhagyva már nem is kell hajtani annyira lejt az utca. Uff elő a Sokol, ¾ 2, vízállásjelentés, három számot kell feljegyeznem. Budapestnél tegnap, ma és holnap…
Benne vagyunk a délutánban, de még a locsolás előtt, valami kis mackó sajtos parizeres zsemle, aztán elterülök a takarón és előkeverednek a Film Színház Muzsikák. ÓÓÓÓ, de jó! Lapozok erre lapozok arra, álmaimban világhírű művésznő vagyok, nem lehet tudni milyen témakörben, de hogy isteni tehetség az zicher!
Süt a nap, még az élet előttem, miért ne lehetnék és világhíres? Kicsit beleolvasok…mibe is? Ja a Karinthy (Ferenc) „Leányfalu és vidéke” van elől (persze hiszen nagy részben a Dunáról szól), vagy Durrel könyve a „Családom és egyéb állatfajták”. Milyen jól ír az állatokról. Mindtől félnék, ki se bírnám vele egy napig sem, de olvasni jó.
Aztán minden nap így, de sosem unalmas, imádom, 17 vagyok, és vékony, nyár van, gondtalan boldogság. A péntek még messze, hogy Anyuék jöjjenek, addig én egyedül. Hmmm.. csodás! Legfeljebb jön a Bili, a Magdi, vagy a Kitty… akkor persze megbeszélünk mindent, ami a nyári szünetben esedékes.
Szó esik a ganéföldi átvágós fickókról, legtöbbje 20 éves vagy e körül. Kittyvel kiszőkítem a hajam, huhh de szép… mi lesz, ha anyu meglátja? Bilivel Dórit a kissé nehéz súlyú vizsláját sétáltatjuk délutánonként,
Magdival a komplett Expressz zenekart végigdumáljuk, mert valami oknál fogva ő a billentyűsért van megveszve,….én kiért is vagyok megveszve? Még nem tudom, még nem is ismerem…… de csak pár hét, néhány nap és én is meg leszek veszve…. kell ez nekem majd? De most még csak tekerem a bringát fel a gáton, le a Kedves utcán, még gyerek vagyok majdnem felnőtt, kamasz testben…
2018…. és újra gyalog…sok évtized után végig … mindig a sárga téglán… mondja Dorothy az Óz-ban…… újra arra… de semmi se olyan már. Hogy lenne, én se vagyok az….. Próbálom a régi életérzést, akarom, erőltetem, de nem megy.
A régi telkünkön az egyik „éppen új tulaj” füvet nyír. Meg kéne kérni, engedjen be… hátha előjön az a régi érzés… csak egy picit….. a kapu, a kilincs a régi, de már nem azon járnak be, ott lépek be a kertbe, ahol a lépcsőfeljáró van, aminek a felső végében ülve, napozva hallgattam reggelente a távoli ZIL-ek hangját. Kotorták a kavicsot a kavicsbányában.. ….na ebből lett a Lupa tavak.
Most meg itt a lépcsőfeljáró alatt elsírom magam, persze nem értik, szegény új tulajék. Az én szép nagy kertem olyan kicsi, olyan kis apró. Apu akkoriban divatos, de irdatlan giccses kis műtava a terasz előtt már a múlté, betemetve, rajta föld, és valami zöldség terem benne.
A hintaágyunk sehol, az emeletre vezető korlát korhadt, a barackfa régen kiment, talán valamelyik árvíz idején, a házaspár kedves, kérdezik, ha Apukám építette a házat tudom-e hol a derítő. Fogalmam sincs, hol az a derítő. Én éppen borulok és nem derülök.
Érdektelenné válok, idejük se több rám, és ciki, mit kesergek itt a nekem 40 éve eladott, nekik 10 éve megvett házuk tövében.
Tényleg, milyen marhaság….. kilépek a kertünkből eszembe jut a régi nóta……. ugyanabba a folyóba nem léphetsz kétszer…..
Azért egy pillanatra felnézek a gátra, a körülötte lévő dzsumbuj még nincs, látom ahogyan Anyuék közelednek, péntek délután van már jönnek. Apu cipel rendületlenül, nem akar autót, inkább gyalogol és cipel. Süt a nap, nyár van, jönnek Anyuék, na mi lesz a kaja vajon. Kiabálok: „Irénke néni! Jönnek Anyuék!” „Akkor később megyünk a cukiba”- válaszolja, és minden olyan kerek és tiszta.
Szerettem ezt a Duna partot, szeretem ezt a Duna partot❤️
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
