Tudom én, hogy a fehér cukor egy dög, az életemre tör, ezért se süti, se csoki, se fagyi, se semmi, amiben ott kuksol!
Értem én, hogy egy darab retket rágcsálni mennyivel egészségesebb, szem előtt tartva a régi mondókát. Reggel méreg, délben étek, este orvosság!
Tudom én, hogy zöld teával kell indítani, zabkását kell lafatyolni, és párolt spárgát kell fogyasztani.
Én fogyasztom őket, ők fogyasztanak engem!
De itt van például ez a piskótatallér. Csak úgy példának! Senki sincs, aki a fejemre koppintana, amiért megveszem és megeszem. Mégis! Már előre ideges vagyok. Hazahozom, elteszem.
Reggel előveszem, teához eszem. Hanem amikor felnyitom, az alattam és felettem lakók egyszerre mordulnak. " Az a nő felettünk, alattunk, már megint piskótatallért fal!"
Ilyen piszok zajos csomagolóanyagot a föld a hátán nem hordott! Nehéz erről beszélnem! Minden alkalommal lelkifurdalástól gyötörten tépem fel a zacskót.
Az a baj, hogy a spárgaevéstől, karalábéevéstől, répaevéstől, és zabörleményevéstől olyan boldogtalan vagyok, mint három másik boldogtalan nő.
Vágyom a csokira, a sütire! Jobban, mint anno Jóskára, Bélára, Pistára, Jenőre stb.
Nem, nem vagyok se elégedett, se kemény céltudatos nő. Éhes nő vagyok és nagyon boldogtalan.
Este az egy szem paradicsom, és a kötelező vízivás után boldogtalanul fekszem le, a Dallas ismétlésével bódítom magam. Ha elalszom már nem Jóska, Béla, Pista, Jenő stb. dúlják fel az álmaim! Hol vagyok már ettől!
Most csak simán beledöglök, ha nem jutok valami édességhez!
Álmomban püspökkenyérből faragott csónakon csorgok lefelé a nagy csoki folyón, hajóm útjába konyakos meggyek, melbák, sportszeletek döccennek, én le akarom vadászni őket, de sosem érem el.
Közben nyomoromban látom, ahogyan, piskótatallérok ugrálnak a csoki folyóba és pudingszigeteken gumimacik szaladgálnak. Mozart jön felém, aki komponálás helyett, csokitallérokat lapít és csokigolyókat görget maga előtt.
Éjféltájban kitámolygok a konyhába, feltépem a piskótatalléros zacskót, álmukból felverem a hozzám közel- és távol állókat és fekvőket, de teszek rá. Közben egy, a tálból kikandikáló tökmindegy milyen csokiból is török.
Lelkem azonnal rendben, visszaténfergek az ágyamba és úgy érzem, boldog vagyok!
Én vesztem már össze Jóskával, Bélával, Pistával, Jenővel, stb., de egyik eset sem rázott meg úgy, mintha a csokit kell nélkülöznöm. Vele képtelen vagyok szakítani!
Ide egy csokit! Jellemem zokog, de én boldog vagyok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
