Két falat közt, rózsaszín világ...Bársony Rózsival
Vasárnap. Némi csatangolás után itthon, kora délután. Eszem. Bekapcsolom a tévét, mert közben – úgyis a kajára figyelek – jó, ha valami zizeg nekem. Kicsit szörfölök, ide meg oda. Kilóra vett régi, ütöm-verem filmek, vagy vicces – egyáltalán nem az – kutyás filmek, családi filmek, ahol a végén teljes a bódottá, de addig!Az ismeretterjesztő csatornákra néha rákattintok, de az ideg ver, amikor a legjobb résznél – a falatot is a fülembe teszem ilyenkor annyira figyelem – jön a trillillitrallalla a reklám beharangozózene és jön a körömgomba, a megcsinááááltuuuuk, megcsináááltuuuk, és a mindenki által hőn szeretett „a jóédesanyjátakikitalálta. hu”, a zöld átok!És akkor hirtelen feltűnik a fekete-fehér régi film, amint Bársony Rózsi – nna ez a név aztán tuti nem sokaknak mond valamit – hidrogénszőke hajjal, a frufruig feltolt vékony szemöldökkel pattog egy akkoriban -1934-35-36 talán – snájdig fickónak, aki focista. A Balaton parton edz a csapat, a csapatot egy kastély tulajdonosa, gazdag férfi patronálja, és ezzel egyidőben ifjú táncoslányok is ugyanott elszállásolva.
Az évszámból következően semmi szexre utaló jelenet, semmi komoly dráma, hacsak az nem, hogy Bársony Rózsi a kastély urához készül férjhez menni, de belegabalyodik a focicsapat kapitányába a nagy tehetségű focistába, aki viszonozza az érzéseit. Ahogy a régi filmekben lenni szokott, kellően bosszantják, hergelik egymást, hogy minden néző érezze mecsoda, de mecsoda nagy érzelem van itt kialakulóban.Én tömöm magamba a kaját és szemlélem a filmet, amely kissé röhejes, kissé „jesszusom!”, és kissé „ezmilyenmár!” De édes, egyre édesebb.Mert naiv, mert bájos, mert kedves, még az is, amikor a pár a Balatonon, egy vitorláson évődik, majd a stégen lejtenek egy erősen lábdobálós táncot, és a végén hahhahahaaa milyen vidám fordulat, belevetik magukat ruhástól a vízbe és csattan a csók. Imádom.
Eszembe jutnak azok a vasárnap délutánok, amikor a szüleim egymásnak kiabálva jelezték, mindjárt jön a film. Ugyanis volt egy időszak, amikor a Duna, vagy az M1, már nem is tudom, de minden vasárnap egy-egy régi filmet vetített. Akkor ők odaültek a tévé elé, és sósmogyorót ropogtatva boldogan végig nézték a bugyuta, de humoros, édes beszólásokkal elegy régi-régi filmeket, és amikor annak vége lett, kicsit rózsaszínebb lett a szoba, és a lelkük.
Most én vagyok annyi idős talán, mint akkor ők, vagy még idősebb is, és tessék! A rakott krumpli mellé én is ugyanúgy, mint anno ők.
Hogy is mondom: Rózsaszínűbb lett a szoba és a lelkük. Most az én szobám, és az én lelkem is.Aztán belepillantottam az aznapi tévéműsorba. Van-e olyan műsor, ami ugyanígy megédesíti a lelkemet, és mosolyt csal az arcomra, de nem szakadó röhögést, röhejt! Csak egy mosolyt. Olyat, mint azok a régi kis bárgyú filmek.
Íme néhány kedélyt borzoló cím: Csapdába csalva, Lángoló vidék, A mágia lánya, Végzetes játékok, Gyilkos elmék, Az utolsó pszichoanalízis, Peppermint: A bosszú angyala, Mélytengeri szörnyeteg, Országúti ámokfutó, A bűn árfolyama, A nagy hullarablás, Vérdíj…és a többi, és a többi.
Jó, anno nagyikám, ahogy mondta: „Mi lesz ma a tévében? Lesz egy jó grimi? „ Akkor is volt, ilyesmi, de mennyivel finomabban kergettek bennünket az őrületbe azok a filmek! Persze gyerekként halálra váltan dekkoltam az ágyamban, a sötét szobában, mialatt a másik szobában a tévében nézték a szüleim és nagyi a Belphegort. Ez egy sorozat volt akkor, egy héten egyszer adták és akkor a szobám ajtaját becsukni nem engedtem, bár annyira féltem már a zenéjétől is, hogy ha résnyire hagyták az ajtót, odasunnyogtam az ajtóhoz és dobogó szívvel próbáltam leskelődni.Ugyanígy voltam Simon Templar zenéjével, amit egy alkalommal télen, amikor egyedül voltam otthon, már sötétedett erősen, egyszer csak a kívánságműsorban felcsendült a Tatatatataaaaa tataaaa tataaaa… és azt hittem menten becsinálok, úgy féltem már a zenétől is.Na, jó, akkor ez volt, ma meg mélytengeri szörnyeteg, jó látványosan, és zubog a vér, halálhörgések a köbön, de már senkit sem izgat! Vagy igen?
Én mindenesetre Bársony Rózsi a szuper szubrett harmincas évekbeli filmjén, táncán, és évődésein irtó boldogan elrózsaszínosodtam.
És milyen jó volt!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lebloggoltam-hedisegek.blog.hu/api/trackback/id/tr318701226
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
