Borúsan ébredt. Eső, némi széllel.
Tegnap még sütött a nap, és kiskabátban lehetett a padon napozni.
- Merre is a sálam? - Kérdezgette magától, és ha már megtalálta, kesztyűt is húzott .
Affene! Ahogy hátra nézett, látta, hogy mögötte nagy sóhajokkal, öles léptekkel trappol valaki, jeget kapar maga előtt, és havat húz maga után.
Fázósan gombolta be levélszínű kabátját, fejére húzta diószínű kalapját, és belebújt gesztenyeszínű csizmájába.
Morogva elindult, hogy beérje a nyarat, messziről láthassa még a tavasz hátát, hogy aztán újra bejárják a szokásos éves körútjukat.
Ahogy felnézett, szembe jött a komponista. Ismerte! Vivaldinak hívták.
Megemelte kalapját és hallotta, ahogyan köszönt neki: - Viszlát jövőre!
- Viszlát, - válaszolta, és meggyorsította lépteit, mert a háta mögött már szánkázó gyerekek nevetése hallatszott, és egy vidám hógolyó a füle mellett süvített el.
Ő volt az Ősz
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
