-Nem kell, nem érdekel! - mondta, és úgy intézte, hogy sose találkozzanak. Azt hajtogatta, hogy nyugodtan, érzelmektől mentesen érdemes élni. Az érzelmek csak megzavarnak!
Pedig "Az", ott kerülgette, de ő mindig kitért előle. Ha úgy érezte követi, irányt váltott és nagyobb léptekkel haladt tovább.
Kiegyensúlyozottan élt a házában, a fekete és fehér bútorai között, a drapp szőnyegével, a letisztult formákkal, ahol minden szögletes. Neki megfelelt.
Egyszer aztán a véletlen úgy hozta, bárhogy is kerülte, mégsem tudott kitérni előle.
„Az” ott állt előtte, rámosolygott és átölelte. Körbevette egész lényével, rákacsintott és magához húzta.
Először meglepődött majd mozdulatlanul tűrte, nem értette mi történik vele. Képtelen volt ellene tenni!
Ez hát! - gondolta - "Az" utolért! Most elvesztem!
Hagyta, hogy édes dallamok és illatok fonják át a testét, és hirtelen minden gömbölyű lett és kerek, eltűntek a szögletes formák.
Színek vették körbe, minden gyönyörű tarka-barka és sejtelmesen buja lett.
Nevetést hallott és virágokat látott, tavaszt érzett, hiába hullott kint a hó. Becsukta a szemét és hagyta, hogy mindez körbevegye, hogy rátelepedjen.
-Édes súly, hadd legyen!- gondolta
„Az” pedig hozzábújt és megcirógatta
Mert "AZ" VOLT A SZERELEM
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
