Eleinte csúszott-mászott, gurgulázott, a hátára fordult és úgy köpködött, aztán a hasára vetődött és idegesen próbált visszagurulni.
Tűrte, hogy hozzák-viszik, leteszik, felveszik, tologatják, húzogatják.
Kis idő múlva imádott sarazni, mindenbe belenyúlni és belekóstolni. Röviddel ezután össze-vissza ugrabugrált, jó nagyokat esett, térdén örökké volt egy be nem forrt „glazúr”.
Télen megpróbált korizni, szánkózni, hóembert építeni, és hóbuckákon egyensúlyozni.
Nyáron megpróbált úszni a víz alatt, csapkodni a víz felett, aztán kutyaúszni, elengedett kormánnyal bringázni, és pocsolyákon át távolugrani.
Minden állatot megszeretgetett, nedves csók a kutyának, cirmibirmi a cicának, hátvakarás a teknőcnek és fülvakarás a póninak.
Egyszer aztán kiderült, hogy vörösödő fülekkel, a legszebben ő tud hamisan énekelni, és szirupos verseket fabrikálni.
Ekkor mondták neki, "Na, Neked véged… jön a következő szakasz, a KAMASZ!"
-Nem baj, - mondta - Már türelmetlenül várom! -, és kajlán rálépett a mellette álló lábára.
Ő volt a Gyerekkor
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
