Lebloggoltam

Eszembe jutnak régi hatvanas évek végi téli, hétvégék, amikor a Magyar Televízió jóvoltából néha alkalmunk volt régié Hollywoodi filmeket látni. Családunk „rákészült” az eseményre.. Cserépkályha, beleépítve az akkor modernek nevezett HÉRA gázkészülék gerjesztette a jó meleget. Ücsörögtünk a fotelban, és indult a romantikus, mindig, happy end-del végződő álmokat kergető és azokat mindig beérő film.

Micsoda ruhák, micsoda dalok, tánckar, ahol a nők mértani pontossággal egyszerre emelték a lábukat, a vadkeletről ájultan lestük. Ha ezek megállnak 50 évre, akkor se érjük utol őket, mondogatta apu, és ő a francia ágyon keresztben heverve nézte a filmet.

Szinte feszült örömmel figyelte, gyerekkorát idézte, a régi Visegrádi utcai időket, amikor ezeket a filmeket a moziban volt szerencséje látni. Imádta ezt a Hollywood csillogást, az örök mosoly, bódulat, dallam és ritmus parádés felvonulását. Így aztán én is imádtam.

Fred és A testvére Adele 1921-ben.

A tánc, a tánc, micsoda gyönyörű dolog, látni a színpadon vagy a filmekben, ahogyan mások repülnek, forognak, ördögi módon. Oly egyszerűnek tűnik az egész és mégis, mennyi munka, sokszor keserves óra van mögötte. Táncolni jó. Jó lehet, mert én sosem táncoltam még amatőr szinten sem. Életem egyik feledhetetlen alakítása volt, amikor a hetvenes években a badacsonyi Tátika presszó discojában megelégelve örökös húzódozásomat a társaság egyik férfitagja elvonszolt a párom mellől, és vad hallelujával a parkettre rántott. Ma már nem emlékszem mit produkáltam, de arra igen, hogy a nálam fél fejjel alacsonyabb, szakállas Rumcájsszal különös párost alkottunk.

Régóta tudom, hogy nem vagyok egy Ginger Rogers. Mégis ha meghallok egy dallamot, mindegy milyen stílusban, már táncolok is. Gondolatban. Mert már kár lenne kivesézni, milyen gátlás, milyen félelem miatt, de életemben mindössze pár alkalommal toporogtam tánc gyanánt, akkor is lehetőleg tömegben, hogy ne lássanak.

Szokásos könyvvadászatom közben  kezembe került Fred Astair, - persze csak egy könyv lapjain át, - de élőbben, mint valaha. Bradányi Iván, aki szövegírója volt számtalan magyar slágernek és angolból átiratnak, olyan ragyogó életrajzi írásokkal örvendeztette meg olvasóit, mint pl. ez itt.

Mámorító volt olvasni arról a világról, amely még a szüleim, sőt nagyszüleim világát jelentette, egy néhai boldognak nevezett békeidő suhanó táncosai, lebbenő ruhákban valószínütlenül vékony nők legtöbbször hidrogénezett hajjal, erős sminkkel, álmodozó tekintettel. Ők ellejtették helyettünk is az álmokat, a sosem valós történeteket.

Aliz csodaországban felnőtt kiadásban. Talán ilyen egy ilyen régi filmet végígnézni.

Néhány sokatmondó "beszélő" filmcím, amely mögött ott van Astair is.

Táncolj velem 1937,
Egész évben Farsang, 1942,
Királyi esküvő 1951,
Húsvéti parádé, amiben Judy Garlanddal parádéznak 1948,
Táncolj a Broadwayn 1949,
Tánc föld körül 1939,
Broadway Melody 1940,
Ziegfeld Follies 1945

A youtube-n nézem, ahogy ezek a "régiek" milyen lágyan, szinte suhanva táncolnak. A tánckar tagjai tényleg hihetetlenül egyszerre dobálják a lábukat.

Astaire magánéletében is akár a pályájával kapcsolatban komoly, hűséges és megbízható volt. Egy asszonyt szeretett és nem volt hűtlen sohasem, pedig alkalma lehetett volna millió. Nem volt különösebben jóképű, korán kopaszodott, filmjeiben póthajjal oldották meg ezt a kis problémát, amely őt idegesítette, de eltűrte. Nem volt a kor férfiideálja a filmvásznon az időben oly nélkülözhetetlen férfi báj, sárm, deltás izmok, csábító tekintet és férfias arcél dolgában, mégis elvitathatatlanul mozgásával, fantasztikus tánctudásával, színészi játékával egyedüli harcosa volt annak a harctérnek, amelyet Hollywoodnak neveztek.

Fred és Ginger Rogers 1935

1899 május 10-én született minden idők legnagyobb táncos színésze, Fred Astaire. A nézők számára úgy tűnt, elegáns mozgása nem igényel tőle erőfeszítést, holott mindennap órákat töltött gyakorlással. Mindössze 175 cm magasságával, egyáltalán nem amorozó külsejével mégis meghódította a világ tánc és filmszerető közönségét.

Már 4 évesen táncolni kezdett, méghozzá azért, hogy Adele nővére partnere lehessen. Különösebben nemvolt ettől boldog, de aztán a testvérpár már az 1910-es évek végén a Broadwayn táncolt szép sikerrel, igaz elsősorban Adele volt rivaldafényben.

Amikor sok év múlva 1932-ben Adele egy angol főnemes felesége lett, Fred partner nélkül maradt

Ekkor készültek vele az első próbafelvételek, de szerződést nem ajánlottak neki. A később sokszor idézett lesújtó vélemény szerint kopaszodik, nem tud se játszani, se énekelni, táncolni csak egy kicsit – összességében nagyon gyatra.

1932-ben Adele férjhez ment egy brit főnemeshez, partnernő nélkül hagyva testvérét. Astaire, akinek komikus arcberendezése és szokatlan táncstílusa miatt amúgy is fenntartásai voltak saját filmes karrierjével kapcsolatban, mindent egy lapra tett fel, és egy nem túl előnyös szerződés birtokában Hollywoodba költözött.

Első filmjében szó szerint csak átsuhant a filmvásznon, de az 1933-as Leszállás Rióban mindent megváltoztatott. Bár csak mellékszerep jutott neki a szintén kezdő Ginger Rogers társaságában, a közösen eltáncolt-elénekelt Carioca bombasiker lett. A film új álompárja ezután már főszerepeket kapott, kicsit bugyuta, de látványos és szórakoztató zenés-táncos filmjeikre – Roberta, Top Hat, Egymásnak születtünk, Dalol a flotta – tódult a közönség.

Ezekben a filmekben illeszkedett először a zene és a tánc szervesen a cselekménybe, és ezekben vették fel először a táncjeleneteket vágás nélkül.

Ehhez Astaire ragaszkodott, ahogy mondta: „Vagy én táncolok, vagy a kamera.” Táncstílusukat, amely a szexuális töltetet sem nélkülözte, nehezen lehetett besorolni, mert a sztepp, a társastánc, sőt a balett elemeiből gyúrták össze.

Eleanor Powel-lel ( Brodway Melody 1940)

A szinte mániákusan a tökéletességre törekvő Astaire napokig készült egy néhány perces jelenetre, s ebbe Rogers idővel belefáradt. 1939-ben, kilenc film után búcsút intettek egymásnak, de tíz évvel később még egyszer együtt álltak a kamera elé. A köztudatban nevük elválaszthatatlanul egybeforrt – elég csak Fellini Ginger és Fred című tisztelgésére utalni.

Astaire rádiós műsorvezetőként is dolgozott, a negyvenes években pedig más nagy sztárokkal – Eleanor Powell-lel, Rita Hayworthszel, Judy Garlanddal – forgatott. 1946-ban – miután a Kék ég című filmben „lejátszotta” őt Bing Crosby – a közönség és a producerek rémületére bejelentette visszavonulását. Két évig csak családjával, illetve versenylovakkal foglalkozott, s 1948-ban erőtől duzzadva tért vissza. Beugrott a lesántult Gene Kelly helyére a Húsvéti parádé című filmben, amellyel pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta. 1949-ben speciális Oscar-díjat kapott a musical művészetéhez nyújtott hozzájárulásáért, a díjat stílszerűen régi partnere, Ginger Rogers kezéből vehette át.

1954-ben rákban meghalt rajongva szeretett felesége, s ő munkába temette bánatát. A külsejét tekintve egyáltalán nem öregedő színész a hatvanas-hetvenes éveket is végigdolgozta, s néhány alkotásban – Az utolsó part, Pokoli torony – meglepő jellemábrázolási képességről tett tanúságot. Az utóbbiért 1974-ben megkapta a legjobb mellékszereplőnek odaítélt Oscar-díjat is.

A tánccal hivatalosan hetvenkét évesen hagyott fel, de azért hat év múlva még táncra perdült Gene Kelly oldalán, bár szavai szerint ez már csak mozgás volt. Nyolcvanegy évesen azzal lepte meg családját és barátait, hogy egy nála negyvenöt évvel fiatalabb, de a versenylovak iránti szenvedélyében osztozó zsokénőt vett el. A házasság a várakozásokra rácáfolva jól sikerült, s kitartott Fred Astaire 1987. június 22-én bekövetkezett, tüdőgyulladás okozta haláláig.

Kollégái meghatottan búcsúztak tőle, meleg szavakkal méltatta egykori pályatársa, az akkor az Egyesült Államok elnöki tisztét betöltő Ronald Reagan is. Neve fogalom volt a film világában, nála sokoldalúbb előadót máig sem lehet találni, elegáns és könnyed táncáról pedig még a klasszikus balett nagyjai is úgy vélekedtek, hogy az „maga a megelevenedett ritmus”.

Énekesi képességeiről már megoszlanak a vélemények, kellemes, de átlagos hangjáról maga sem táplált illúziókat, hiányosságait azonban a hangszerelés és személyisége elrejthette a nem túl igényes filmdalokban. Irving Berlin, George Gershwin, Cole Porter neki írtak dalokat, nem csak népszerűsége miatt, számos későbbi örökzöldet is az ő előadásában ismerhetett meg a közönség.

Fred 1955-ben.

Fred Astaire sztárként is szokatlanul természetes és szerény volt. Magánéleti botrányairól – ilyenek nem lévén – soha nem cikkezhetett a sajtó, végrendeletében pedig megtiltotta, hogy életútjáról filmet készítsenek. (Özvegye a tiltást komolyan vette, de ahhoz engedélyt adott, hogy filmrészleteket porszívó-hirdetésekben használjanak fel.) S ami a legfurcsább, a filmvásznon klakkban-frakkban pompázó színész saját ruhatárában egyetlen ilyen ruhadarab sem szerepelt.

Fred Astaire amerikai filmsztár, táncos a Broadwayn, énekes és színész volt. 76 éves karrierje alatt 31 musicalben szerepelt. Sokszor dolgozott együtt Ginger Rogersszel, akivel tíz filmben szerepeltek együtt. George Balanchine és Nurejev tette őt a 20. század legnagyobb táncosává