Csúf rovar, tapadós csúszómászó, ami hangosan rágja a lelked. Ahogy a világra jön, máris tombol, rombol.
Próbálod kiűzni a házadból, de bekúszik az ajtó alatt. Mire kipréseled nagy nehezen, már az ablak résein gyűri be magát.
Próbálod irtani. Nem gondolsz rá, kiűzöd a létezését a gondolataidból, arra koncentrálsz, hogy nem is létezik.
Már majdnem túl vagy rajta, amikor hangosan felröhög a küszöböd előtt, és mire észhez térsz, már újra bent van az otthonodban.
A legrendezettebb házban is előbb-utóbb felüti a fejét.
Mindig eljön egy pillanat, amikor alkalma van beslisszolni az életedbe.
Ha egy flakon őszinteséggel befújod, ráöntesz egy adag hűséget és végül egy doboz felejtés porával behinted, akkor eltűnik. Talán örökre.
Ő a féltékenység.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
