Már megint a Dallas!
Igen nézem! Tudom, most ismerőseim egy része a fejéhez kap! "Jézus atyaúristen! Ez a nő ezt a sz@rt nézi!!!" Mások azt mondják: "Mi a fene! Már megint adják az olajosokat?"
Néhányuknak pedig semmit sem mond, mert olyan fiatalok, hogy az 1990. december 31. és 1997. október 24 között leadott 357 epizód idején meg sem születtek, vagy a legfeljebb a cumisüvegük után ordítottak.
Nekem egyfajta – na, már megint - nosztalgia!
Mikor felcsendül a táráttárátáráttáttá. a főcímdal, akkor én ott ülök a régi lakásban, péntek este van, Apu épp menekülőre fogja és lohol a konyhába, beüzemeli az ott működő TV-t „valami normálisat” nézni.
Anyu és én vigyázülésbe merevedünk és úgy tapadunk a képernyőre, a gyerek a sorozat vége felé, velünk együtt, ájultan nézi.
Anyuval felváltva elemezzük az alábbiakat:
Pamela lábai között egy lovasezred átszaladna, olyan karika, a keblei halma évről évre nő, viszont a tekintete oly ártatlanul csodálkozó, amilyen az elején. Irigyeljük, Bobbyért! Nem szimpatikus! Övé ez a jó pasi!
Samantha szájcsücsörítése, amely minden családi bonyodalom idején, idegi állapotának kísérője, egészen érdekes. A sminkje viszont pazar, és mert ő valaha modell volt, a tartása, és az alakja csodás… Pameláé meg sem közelíti.
Bobby, óóó Bobby, minden nő Bobbyja! Nem elég, hogy helyes, hogy jó a fazonja, még maga a megtestesült – elég jó testtel – kedvesség, megértés, és jó szándék. Ilyen pasi nincs is! Csak „megforgatókönyvírták”, de élő, létező, ilyen pasi nincs!
A dög Jockey akit utálunk, meg nem is, hasonlóval találkoztunk már mi is, olajkutak nélkül! Micsoda kurafi ez a ficere! Minden nő az övé. Ahogyan egy hasonló természetű férfiismerősöm mondta egyszer egy nővel kapcsolatban, akivel volt egy kis etyepetye: „Valahogy alám került!” Valahogy Jockey alá is odakeverednek a nők.
Ellie, a jó Ellie, aki apró bogárszemével mind a 47 percben, amíg jelenetben van, pillog veszettül, értésünkre adva, hogy aggódik, odavan, izgul, de egyetért, és megért. Bárkit és bárhogyan. Értetlenül nézzük éveken át, a soha meg nem unt szürke és kék zsákruháit, és nem értjük, miért ezekbe burkolták őt, közel 10 éven át! (Egyébként, mindössze 9 évvel idősebb, a fiát, Jockeyt alakító színésznél!!!)
A legnagyobb talány az öreg Jock, aki szerepe szerint a félelmetes olajember, a nagy agy, a mindent tudó firnájszos üzletember, aki a Ewingok millióit előteremtette. Ugyanakkor, hol Jockey vágja át, hol Lucy, hol valaki más. Kitekint a kalapja alól és vacsorázni indul, vagy reggelizik, vagy éppen befejezi valamelyiket. Szigorú tekintete mögött egyáltalán nem látom, azt a nagy agyat.
Ja és Lucy! Meg ne feledkezzünk erről a szép arcú, mini lányról, aki méteres talpú topánjaiban igyekszik lépést tartani – szó szerint - a cselekménnyel, és bár epizódról epizódra az érettségire készül, a nagypapitól jó unoka módjára búcsúzik, hát komolyan… számolni se lehet a pasikat, akiket vagy ő hagy maga után, vagy azok hagyják őt a dallasi parlagon. Micsoda hetéra ez a lány!
Még csak az elején tartunk az ismétléseknek, úgyhogy hol van még a szintén delejesen csücsörítő April, aki majd Bobby második felesége lesz (Asszta, csak kigolyozódott az a görbelábú Pamela), vagy Afton, a valóban szép énekesnő, aki az örökké vesztes Cliff partnere lesz….
Szóval nem izgat ki mint mond arra, hogy nézem a Dallast! Mert ez alatt „nekem péntek van”, látom, ahogy Apu után csukódik az ajtó (menekül), Anyu a fotelban a főhelyen, a gyerek már fújja a szereplők neveit, én meg… előkapom a vasalódeszkát és ha Bobby van színen, mindig élt vasalok, ahova nem kéne!
https://www.facebook.com/dallastvshow/?tn-str=k*F
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
