Arra emlékszem, hogy egy régi magazinban láttam a képét, valamikor a hetvenes évek közepén. Lóháton ült, irigylésre méltó helyen és helyzetben.
Lóimádatom az idő tájt vette kezdetét, sokkal inkább ezért irigyeltem a mellette lóháton ülő nőt, a feleségét. Helyes pasi - gondoltam 17 évesen -, de irtó öreg. Most néztem utána, akkor 38 éves lehetett. Robert Redford az abszolút macsó, ma már 82 éves macsó! (1936-ban született)
Na, ja, mert egy igazi férfi, mindegy hány éves, egy pillantás és kész! Itt van például Sean Connery, ha emlékszel a „Medicine man” című filmre, 1992-ben. Ahogy az a pasi nézni tudott! Na, jó, az se most volt! Ő 1930-as születésű, szóval lassan 89 éves, egek! (A bejegyzés írása óta meghalt sajnos!)
Redford vonásai mára kissé elkelttésztásodtak, de Istenem! Milyen sütire hasonlítok én majd 83 évesen, ha ugyan megérem!
Bradányi Iván Redfordról szóló könyve a Zöld lomb kiadó sorozataként jelent meg, 1994-ben. Hát igen! Ennek is már jó pár éve, és persze erre a könyvre is a sokat emlegetett, pár száz forintos mozgó antikváriumok egyikében bukkantam rá. Talán már említettem, mennyire díjazom Bradányi életrajzi könyveit, mert az író mesélősen, közvetlenül tálalja még a kissé szárazabb tényeket is. Frank Sinatra volt az első, akiről olvastam tőle, de a többiek is ott sorakoznak egy könyvespolcon, sajnos nem mind az enyémen.
Grace Kelly, Barbra Streisand, Richard Burton, Elizabeth Taylor, Paul Newman, Audrey Hepburn, Fred Astaire és James Dean élettörténetét is megírta. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy Bradányi dalszövegeket is írt 1950-es években, és rengeteg zenés játékot fordított magyarra, például az Ének az esőben, vagy a Zorba, a Kabaré.
De ügessünk vissza – ha már lóhát – Redfordhoz. Atlétatermetű fiú volt, minden sport érdekelte.
1956 nyara Párizsban találta, aztán Olaszország következett, lényegben egy éven át járta Európát, és ki hinné, iszonyat szegényen, és magányosan! Sokszor napokig éhezett, mégis ha pénzhez jutott, a cigi és az ital mindig fontosabb volt.
Sose gondoltam volna, hogy Redford egészen fiatalon csatak részegre itta magát nap-nap után. Jövés-menései, a színészettel való barátkozása közepette egy fiatal, 19 éves lány mentette ki a totál alámerülésből.
Ez a lány lett sok éven át a felesége, ő a képen látott, lóháton ülő, irigyelt nő. Mormon volt, egyszerű és józan, ügyesen rendet vágott Redford életében.
A könyvben Redford összes szerepéről, a filmek megszületésének körülményeiről rengeteg szó esik. Hiszen filmjei jórészt tartalmas, magvas mondanivalójúak voltak, kivéve... amikor nem. Ilyenkor a pénz volt fontosabb, ahhoz a kis birodalomhoz, amely elsősorban otthont adott a világ zajától, a Redford család számára.
Az első film, amiben sok évvel ezelőtt láttam, Neil Simon „Mezítláb a parkban” című komédiája, amelyben Jane Fondával játszott.
Redford életében ez a második találkozás volt ezzel a történettel, hiszen ezt megelőzte a darab színpadi változata, amelyben egy akkor Amerikában élő magyar színész, Szabó Sándor volt az egyik partnere.
Redfordot pályája kezdetén a „Mezítláb a parkban” tette ismertté a Broadway-n, aztán Hollywoodban. Ezzel a darabbal aztán hátat is fordított a Broadway-nek és soha nem is tért oda vissza. Azonban filmes utóélete később is óriási siker lett.
Az előadásról, amelyben sok hónapon át heti 8 alkalommal volt egy színpadon a későbbi szívdöglesztő macsóval, azt nyilatkozta Szabó Sándor:
Amikor én csatlakoztam a csapathoz, Robert már kezdte unni a heti 8 előadás egyhangúságát - mesélte nekem – Állítólag mindig ilyen volt. Egy színpadi szerep legfeljebb 10 hétig tudta izgatni. Amikor már minden lehetőséget kipróbált, az izgalom elszállt, és helyét valami közöny foglalta el. A darab akkora siker volt, hogy hosszú sorokban kígyóztak az emberek a színház épülete körül, hogy jegyet vehessenek. Annyian voltak, hogy a színház vezetősége ingyen fánkot és kávét osztogatott a várakozóknak. Persze ez is jó reklámfogás volt, egy-két ingyen újságcikket biztosított.
A könyvben szereplő rengeteg filmről és azok körülményeiről, említést tenni is lehetetlen, inkább egyet emelek ki, amire minden nő emlékszik, aki csak látta. Ez az „Ilyenek voltunk”, Barbra Streisanddal.
Redford a filmben csinos szőke fiatalember, akit sokkal inkább a nők érdekelnek, mint a politika. A Streisand alakította lány beleszeret, a történet szerint végül a szerelem viszonzásra talál, de a fiú megalkuvásra hajlamos természete miatt különválnak és a film végén bár érzik, hogy szeretik egymást, útjaik mégis különválnak.
Streisandtól nem állt távol a politika, nyíltan kiállt a vietnámi háború ellen, és elítélte Amerika szerepét benne. Redford viszont nem szívesen vállalta el ezt filmbéli szépfiú szerepet, hosszan húzódozott, vékonyka szerepnek találta Streisand mellett és csak Sydney Pollack hosszas könyörgésére vállalta el végül.
Az eredeti forgatókönyvet sokan és sokféleképpen írták át, hogy Redford szerepe is jobb és több legyen, és már azon voltak, hogy inkább más lesz Hubbel.
Aztán történt valami kis apróság, ami végképp eldöntötte, hogy végül Redfordé lett a szerep. A sok huzavona után, akkor már Kevin Howard volt az új kiválasztott, aki szőke volt és jóképű, akár Redford, igaz nem volt Robert Redford.
Pollack egy semleges teniszpartit választott arra, hogy a két művészt összehozza. Streisand az örök férfiéhes nő pillantásával mérte fel a kínálkozó zsákmányt. Arckifejezése elárulta, hogy a látvány nem volt ellenére. Egy óra múlva sportkocsi gördült a teniszpálya mellé. Egy feltűnően csinos fiatal nő szállt ki belőle. Kevinért jött.
Barbra arcán, azonnal megfagyott a mosoly. Kevin Howard számára az a délután a lehetőség születése és halála volt.
Barbra még aznap este kijelentette, hogy ezt a szerepet csak Redford képes úgy eljátszani, hogy méltó szerelmi partnere legyen a filmben.
Az "Ilyenek voltunk” nem csak politikai film volt. Sikerének kulcsa éppen abban rejlett, hogy a szerelem múlékonyságáról szólt. Kate és Hubbel nem szakítottak, ők egyszerűen kinőtték egymást. Bánat és harag nélkül indultak tovább külön utakon.
A filmben van egy ágyjelenet, amikor a részeg fiú felmegy a lány lakására, a lány pedig a hihetetlenség és a birtoklás örömével lesz a fiúé. Amikor büszkeségének roncsai felett megkérdezi a fiútól, hogy vajon az tudja-e egyáltalán, kivel van együtt, a válasz „nem”.
Ezt a szívbemarkoló ágyjelenetet csak Streisand tudta így eljátszani. Mert Streisandnak tényleg tetszett Redford. Arcára volt írva a csodálkozás, hogy ez a gyönyörű férfi ilyen elérhető közelségbe került hozzá. És ez a csodálkozás adta alakításának hitelességét.
Streisand volt az, aki megkérdezte Redfordot, hogy soha nem csalta-e meg a feleségét, és ő maga lepődött meg a legjobban mert Redford válasza az volt, sohasem.
Ennek a kis szösszenetnek itt van vége. Hiszen 28 év után, ez a szívdöglesztő macsó mégis elhagyta Lolát, azzal hogy egyszerűen kinőtték egymást. Akár az "Ilyenek voltunk " két szereplője tette. Házasságuk 28 éve alatt, soha sem csalta meg a feleségét, pedig bőven lett volna rá alkalma.
A könyvben olvasható, talán az író ihlette képzelt párbeszéd néhány sora szerint:
- Én, nem akarlak elhagyni. Csak nélküled szeretnék élni.
- Van valami különbség a kettő között?
- A lelki kapocs megmaradna
- S mit csináljak vele? Vigyem a hálószobába, tegyem a párnára, ahol a fejed szokott pihenni?
Talán mindannyiunk életében volt már egy hasonló párbeszéd, még ha nem is vagyunk Streisand, és a másik nem volt egy Redford.
Ilyenek voltunk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
