A napokban kezembe akadt egy könyv, és persze megint egy Karinthy. Ez esetben Ferencé, aki Frigyes fia és a színháztulajdonos, rendező Márton édesapja volt. Sajnos múlt időben, hiszen 1992-ben meghalt. 71 éves volt mindössze, és gyermekkorában egy olyan korszak tanúja, - a „Nyugat” nagyjai között nőtt fel - amelyben szívesen éltem volna magam is.
Írásait kedvelem, humora, stílusa, sokoldalúsága, és főként, az írásaiban fellelhető közvetlensége - ami valószínű életének része volt – számomra az egyik legkevesebb írómmá tette.
A fia így jellemezte őt:
"Ő valóban jelenség volt. Iszonyatosan erős, magával ragadó egyéniség. (…) Győztes akart lenni mindenáron. Mint egy morfinista, úgy volt a siker megszállottja. (Karinthy Márton Ciniről)"
Az én "találkozásom" vele még 1974-től datálódik, amikor az otthoni könyvespolcról leemeltem a " Leányfalu és vidéke" című könyvét, és azt nyári szünetben, a napon heverészve, nagy élvezettel olvastam. Olvasmányos, élvezetes könyv volt, szinte azt érezte az ember, hogy kissé odébb a hintaágyon heverve, maga az író mesél például arról, ahogyan kis kajakjában, vagy bringán, a vele tartó Zsiga kutyával, járja a környéket.
Szóval közvetlen stílusa volt és én azt imádtam. Akkor, 17 évesen még nem ismertem más írását, és nem tudtam, hogy sokan támadták, amiért kendőzetlenül megírta szülei házasságát, annak minden sötét bugyrát megmutatva.
Így részesei lehetünk családi életük vitákkal, anyagi és minden más nehézségekkel való küzdelmes életének. Igaz, ő maga viszont Déry Tiborra neheztelt, amiért az író megírta édesanyjával való viszonyát, annak minden, talán nem éppen egy fiúgyermek számára vonzó részleteivel.
A most „vadászott” könyv - ugyan honnan, persze megint a „párszáz forintos” gurulós könyvesboltból - a „Levelek Karinthy Ferenchez” című, 1994-ben jelent meg az író özvegye válogatásában és a Littoria kiadó gondozásában.
Naná, hogy megvettem, hiszen kedvelem az összes Karinthyt, és izgatott, ugyan miféle leveleket kapott anno!
A könyv hátoldalán olvasom, hogy: „Kevés magyar író kapott annyi – és olyannyira egymásnak ellentmondó – levelet, olvasói reflexiót, mint Karinthy Ferenc." Megtudtam, hogy a névtelen leveleket kivéve mindegyikre válaszolt. (Úristen micsoda munka!), ám a válaszokról nincsen másolat.
A könyvben, a negyvenes évek közepétől, a hetvenes évek végéig kapott válogatott leveleket, a olvashatjuk, az író regényeit, novelláit, Magyar Nemzetben megjelenő írásait követő olvasói reakciókat.
Ma olvasva, mulatságosak, mókásak, és néhol bosszantóak is ezek a levelek. Mindenesetre kis magyar KÓRKÉP. Nem volt nehéz a választás, mit emeljek ki a sok közül. ZSIGA KUTYA ESETE, szinte adta magát.
1965 április 14-én megjelent egy írás a Magyar Nemzetben „Hol vagy Zsiga?” címmel. Karinthy oly sokat megjelenített, „megénekelt” apró termetű tacskója, Zsiga eltűnt, és ezzel nagy riadalmat, szomorúságot keltett Karinthyéknál.
A cikkben Zsiga a családba való megérkezésétől érdemein át, eltűnéséig sok mindenről szó esik. A cikket követően a kutya néhány napon belül előkerült, a család és az olvasótábor nagy örömére. NA DE ADDIG!!!
Zsigáról, és annak eltűnéséről szóló írása, számtalan és különféle reakciót váltott ki az olvasókból. Egyszerűen imádnivalóak, a néhány levél alján olvasható „aláírások”, például:
szeretettel üdvözöl
Csibi de Lejtő út
vagy éppen
Rokoni szeretettel küld pacsit:
Felsőzamárdi Kázmér
vagy
Bánatos farkcsóválással köszöntelek.
Orlay Riki, díjnyertes rokonod
Hanem érkeztek ilyen „emberbarát” levelek is:
A megható, túlcsorduló, önfeláldozó kutyaszeretet mellett – amelyet Karinthy Ferenc váltott ki az emberiségből – nagyon szerényen megkérdezem a magyar társadalmat s vezetőit, nem volna egy kicsit aktuálisabb és fontosabb az emberekkel is törődni?
Egy nem kutyabarát, hanem emberbarát magyar
Főszerkesztő úr!
Megdöbbentő, hogy ilyen Karinthy-féle kutyacikkeknek helyet adnak a lapban! Lehet, hogy még pénzt is kap érte. Tegyen közzé apróhirdetést, mint a többi kutyabolond, aki a lakásban kutyát tart. Ne csináljon közfeltünést, hanem írjon szellemes, értékes cikkeket, mint az apja!
Dr. V. Károly
Mélyen meghatott cikke a kutyájáról. Nekem és valószínűleg még sokaknak az a véleményünk, hogy „Dögölj meg a kutyáddal együtt!”
Egy emberszerető honpolgár
Hogy egy szívet melengető levél – amelyet feltehetően némi illatos ajándék is követett - legyen itt a végén, legyen az, aminek a szignók alapján, az akkoriban, 1965-ben, házaspárként élő Psota Irén és Ungvári Tamás volt a feladója.
Dr. Karinthy Zsigmond,
kutya
Bpest, Ménesi út 71.Zsigának, a legnépszerűbb Karinthynak egy kis kóser kolbász.
P.I. és U.T
Ha kedved van, hallgasd meg Karinthy Ferenc egy rövid írását a pici, de annál kedvesebb Leányfalui telekről és Zsiga kutyáról, Dörner György előadásában. Katt ide!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
